Klasszikus

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

2019.12.09. 12:55
Ajánlom
Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.

Friedrich Ádám a miskolci konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait 1951-ben, 1956-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, tanárai Romagnoli Ferenc és Lubik Zoltán voltak.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusa, docense, majd 1997-től egyetemi tanára volt, 1994 és 2002 között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense, 2002-től 2004-ig főiskolai tanára volt.

FriedrichAdam_focuspoint_450x450-130053.jpg

Friedrich Ádám (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)

Művészetét 1984-ben Liszt-díjjal, 1987-ben Érdemes Művész címmel, 1987-ben és 2010-ben Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el.

Friedrich Ádám 1958-tól a MÁV Szimfonikusok, 1960-tól a Magyar Állami Hangversenyzenekar művésze, 1966-tól az utóbbi együttes, valamint később a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Magyar Kamarazenekar első kürtöse lett. Részt vett a Budapesti Fesztiválzenekar megalapításában. Kamaramuzsikusként tagja volt a trieszti Alpok-Adria Kamaraegyüttesnek és a Filharmónia Fúvósötösnek, szólistaként fellépett többek közt Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

A Nemzetközi Kürtszövetség elnökhelyettesi pozícióját látta el 1994-től, szervezője és házigazdája volt az 1995-ös Első Magyar Nemzetközi Kürtfesztiválnak, mesterkurzusokat tartott itthon és külföldön, Ausztriában, Csehszlovákiában, Finnországban, Lengyelországban, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában.

Tanított a Budapesti VI. kerületi Állami Zeneiskolában, majd 1973-tól a Bartók Béla Konzervatóriumban, 1983-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusa, docense, 1997-től egyetemi tanára, 1994-2002 között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense, 2002-től 2004-ig főiskolai tanára volt.

A Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorának egyik műsorvezetője volt, 2003 és 2017 között négy könyve jelent meg. Réz-metszetek című írásában így vallott a tanításról és a lemezfelvételeiről:

Azért is jó volt viszonylag fiatalon elkezdeni a tanítást, mert akkor bizonyos fokig példaképe lehettem a tanítványaimnak, hiszen ha valamit nem hittek el, eljöhettek a koncertekre, s meghallgathatták, hogy nem bort iszom, s vizet prédikálok. Ez így volt a konziban eltöltött tíz esztendő alatt, sőt a Zeneakadémián is még hosszú évekig. Vannak, akik régebbi felvételeiket, lemezeiket megtagadják, mondván, ezek már nem ők, ma már másképp, ma már jobban játszanák.

Nekem nincs nagyon sok lemezem vagy felvételem, de minden, kürtömből így vagy úgy kiröppent, kiszakadt, kiszállt vagy kibukdácsolt hangomat vállalom. Füst Milánnal szólva: Ez mind én voltam egykor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kihirdették a 2021-es Artisjus-díjazottak névsorát

Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus. Fábri Pétert zenei munkásságáért életműdíjjal tüntették ki, az év zeneszerzője a világhírű dobos Borlai Gergő lett, míg a tragikusan fiatalon elhunyt Siklósi Örs előtt, posztumusz Junior Artisjus-díjjal tisztelegtek.
Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Plusz

Pentaton Hangstúdió – egy tiszta hang a belváros szívében

2021-ben új szolgáltatással bővült az ország legnagyobb múltra visszatekintő privát művészügynöksége, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség portfóliója: megnyílt az újonnan kialakított Pentaton Hangstúdió.
Jazz/World

„Élvezem, hogy mennyi mindent nem tudok” – Interjú Fábri Péterrel, az Artisjus életműdíjasával

Az Artisjus könnyűzenei alkotói életműdíját idén Fábri Péter író, költő, dalszövegíró, műfordító kapta. Az elismerés okán beszélgetve felidéztük, hogyan inspirálták őt barátok, szerelmek, dalok és formák. Megtudtuk, miért nem ír már több verseskötetet és az is kiderült, miként vált boldogtalan költőből boldog dalszövegíróvá.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mesterhangszerek használatára lehet pályázni

A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet magyar állampolgárok, valamint felsőfokú zenei végzettséggel rendelkezők számára: állami tulajdonban lévő mesterhangszerek több évre szóló használatára lehet jelentkezni.
Klasszikus újranyitás

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév első koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Klasszikus gyász

77 éves korában elhunyt Samu László kürtművész

A Nemzeti Filharmonikusok korábbi intendánsa a zenekar elmúlt közel öt évtizedének egyik meghatározó személyisége volt, nyugdíjba vonulásáig a Kottatár munkáját is segítette.
Klasszikus ajánló

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.
Klasszikus ajánló

5+1 kihagyhatatlan cikk a Bartók Tavasz friss-ropogós magazinjából

Kíváncsi vagy, hogy a színpadi művészek hogyan élik meg, ha üres nézőtér előtt játszanak? Mindig is érdekelt, hogyan készülnek a közvetítések vagy mit csinál egy online stream rendezője? Tudni szeretnéd, miért olyan egyedülálló és fontos Bartók Béla népzenegyűjtői munkássága? Mi az a világzene, és mit csinál Vaszilij Petrenko, amikor nem vezényel? A hamarosan kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek frissen elkészült magazinjából most minden kiderül!