1936. november 22.én született a németországi Weisbadenben, itt szerezte első zenei élményeit is. A helyi zenei fesztiválon Karl Böhmöt és Günter Wandot is látta vezényelni. Zongora- és orgonaórákat vett, tizenévesen már találkozott Karlheinz Stockhausen, Olivier Messiaen és John Cage zenéjével. Franfurtban és Freiburgban tanult, hangversenyzongoristának készült.
Karrierje elején Freiburgban és Bonnban dolgozott, illetve Kölnben tanult. Több zenekart igazgatott, a nyolcvanas években pedig a Hamburgi Állami Operaház művészeti vezetője lett.
Írt operát James Joyce (Stephen Climax) és Cervantes (Don Quijote) műveiből, alkotásai között vokális, kamara és zenekari művek egyaránt találhatók. Egyik legismertebb darabja azonban Schubert Téli utazásának modernizált, zenekari átdolgozása, amelyet a magyar közönség is ismerhet. Mundruczó Kornél rendezésében, Szemenyei János szólóénekével több alkalommal is elhangzott nálunk. A Proton Színház produkciójának első, budapesti bemutatójáról így írt a kritika:
„Hans Zender 1993-ban dolgozta át Schubert dalciklusát kamarazenekarra, a haydni létszámú együttes összetétele azonban korántsem klasszicista, kibővített ütős szekcióval, gitárral és harmonikával egészült ki az Óbudai Danubia Zenekar. Az Ensemble Modern megrendelésére elkészített hangszerelés néhol a brutalitás nyersességét, máskor a modern harmóniák disszonanciáját hívja segítségül a hatáshoz. Így lesz a Gute nacht finom hangjaiból fülsértő kalapácsolással kísért zaklatott ordítás, a Der Leiermann kíséretéből torlódó hangokból álló, légies diszharmónia. (...) Az eredmény zeneileg lenyűgöző, mai, de mégis hamisíthatatlanul schuberti.”
1988-tól 2000-ig Hans Zender zeneszerzést oktatott a frankfurti Zeneművészeti Egyetemen. 2019. október 22-én halt meg a németországi Meersburgban.
A Zender-féle Winterreise a WDR Sinfonieorchester és Daniel Behle tenor előadásában érhető el a legnagyobb videómegosztó oldalon.