Klasszikus

Elhunyt Hargitai Géza hegedűművész

2023.10.06. 15:00
Ajánlom
A Zeneakadémia egykori kamarazene-tanára, aki a Bartók Vonósnégyes tagjaként számos kitüntetésben részesült, hatvanöt évesen távozott – tette közzé az egyetem.

Hargitai Géza 1958-ban született Budapesten. A Zeneakadémián Kiss András és Kovács Dénes növendékeként végzett 1980-ban, majd 1992-ben kezdett el tanítani alma materében. 1980 és 1982 között a Postás Szimfonikus Zenekar, 1982 és 1992 között a Magyar Állami Operaház koncertmestere volt, 2011-től pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszott. 1985-től a Bartók Vonósnégyes tagjaként a világ számos pontján koncertezett,

felléptek a Bécsi Fesztiválon is, valamint több más jelentős rendezvényen, mint például a világhírű operaház megnyitóján Sydney-ben

és 1970-ben New Yorkban az ENSZ Emberi Jogok Világnapján rendezett koncertjén. Játékát tucatnyi felvétel őrzi, híressé váltak a vonósnégyessel rögzített Mozart-, Beethoven-, Brahms- és Bartók-sorozatok, kortárs zeneszerzők lemezei és DVD-k.

Munkásságáért a Bartók Vonósnégyessel megosztva 1986-ban Bartók–Pásztory-díjat, 1997-ben Kossuth-díjat, 2007-ben Weiner-díjat, 2009-ben Prima díjat vehetett át, valamint 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatának elismerésében részesült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Hargitai Géza (fotó/forrás: Solymári / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Klasszikus hír

Hegedűművészek számára hirdet próbajátékot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Augusztus elejéig várják azon szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató művészek jelentkezését, akik szimfonikus zenekari tapasztalattal rendelkeznek. A próbajátékra szeptember 4-én kerül sor.
Klasszikus hír

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Klasszikus ajánló

Régizene korhű környezetben – Haydneum-koncertek Eszterházán

Július 10. és augusztus 1. között négy nyári hétvégén ismét életre kel a „magyar Versailles”. A Haydneum összesen nyolc korhű hangszeres koncerttel várja közönségét a fertődi Esterházy-kastély lenyűgöző Apolló-termében.
Klasszikus ajánló

A Danubia Zenekar koncertjén a klasszikus zene most közös játékká válik – beszélgetés Hámori Mátéval

A Danubia Zenekar a Benczúr Kerti Esték sorozat keretében ezúttal interaktív koncerttel várja a közönséget július 7-én. A Klasszikus kedvencek – Vox Populi című esten ezúttal ugyanis a dirigens és a zenekar helyett a közönség dönt a műsorról.