Jandó Jenő 1952-ben született Pécsett. Szülővárosában kezdett zongorát tanulni, majd 1968-ban felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Nemes Katalin és Kadosa Pál növendéke volt. Pályája sikeres hazai és nemzetközi versenyszereplésekkel kezdődött: az 1970-es budapesti Beethoven Zongoraversenyen harmadik, 1972-es versailles-i Cziffra György és az 1975-ös milánói Dino Ciani versenyeken második helyezett lett, 1973-ban a Magyar Rádió Zongoraversenyén és 1977-ben a sydney-i Nemzetközi Zongoraversenyen (kamarazene kategóriában) első díjat nyert.
1974-ben, közvetlenül diplomája megszerzése után kezdett el tanítani a Zeneakadémián, ahol 2020-ig zongoristagenerációk tucatjait nevelte ki.
A magyar zenei élet egyik legaktívabb résztvevője volt, Európában, Amerikában és Japánban is nagy sikerű koncerteket adott. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Ferencsik János, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Lamberto Gardelli, Ligeti András, Giuseppe Patanè, Peskó Zoltán, Jurij Szimonov és Antoni Wit. A Hungaroton, a Laserlight, majd a Naxos szólistája lett,
több száz hangfelvételével alighanem a magyar lemezpiac legfoglalkoztatottabb zongoristája volt.
A klasszikus zeneirodalom avatott előadójaként repertoárján tartotta többek közt Beethoven, Mozart és Schubert összes zongoraszonátáját, valamint Mozart huszonhét zongoraversenyét, de Liszt- és Bartók-előadásait is gyakran méltatták. Liszt saját hangszerén lemezre játszott egy válogatást a műveiből. 1992-ben a Liszt Társaság Nemzetközi Lemeznagydíjával ismerték el azt a felvételét, amelyen a szerző posztumusz zongoraversenyét játszotta.
Munkásságáért 1980-ban Liszt Ferenc-díjat, 1987-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Bartók–Pásztory-díjat, 1997-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Magyar Klasszikus Zenei Díjat, 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjat, 2014-ben pedig Prima-díjat vehetett át.
Jandó Jenőt a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.
Az érzékeny témára való tekintettel ebben a cikkünkben nem jelenítünk meg reklámot.
Fejléckép: Jandó Jenő (forrás: Győri Filharmonikus Zenekar)
hírlevél
