Klasszikus

Elhunyt Károlyi Pál zeneszerző

2015.06.04. 14:36
Ajánlom
Néhány nappal 81. születésnapja előtt június 2-án, meghalt Károlyi Pál Erkel-díjas zeneszerző tudatta a Magyar Zeneszerzők Egyesülete a család nyomán.

Károlyi Pál 1934-ben született Budapesten, iskoláit is itt végezte. Kezdetben a zongora-szakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál. 1956-ban felvételizett a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, ahol Viski János növendéke lett. Az ő halála után Farkas Ferencnél fejezte be tanulmányait 1962-ben. A XI. kerületi zeneiskolában tanított 1975-ig zongorát, majd 1990-ig a Zeneakadémiára felkészítő zeneelméletet és zeneszerzést. Első műve az - oratóriumnak nevezett - Aucasin és Nicolete című ófrancia széphistória (Tóth Árpád fordításának felhasználásával), amelyből 1968-ban rádiófelvétel készült.

Később több nagyzenekari és kamaraművet, orgonaműveket, továbbá számos kórusművet írt, versenyművei között egy zongoraverseny (1991) és egy cimbalomverseny (1998) is szerepel. A Filharmónia 1999-ben zenekari darabot kért tőle, amelynek a Sonata címet adta; a darab bemutatója Budapesten volt még ugyanabban az évben. Legutóbbi alkotásai közé tartozik a vegyeskarra és orgonára írt Stabat Mater (2004). Több művét lemezfelvétel is megörökítette. Stockholmban személyesen is megismerkedhetett az általa bálványozott Bengt Hambraeus zeneszerzővel, akitől - mint írja - Szelényi István után a legtöbbet tanult. Károlyi Pál műveit külföldön is játszották, és külföldi felkérésekre is komponált.

1990-től Szombathely közelében, Nardán élt, a komponálás mellett tanított is a Berzsenyi Dániel Főiskolán. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, munkásságát 2009-ben Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.
Klasszikus ajánló

82 év, 1310 orgona – könyv jelent meg Magyarország legjelentősebb orgonakészítő családjáról

Magyarországon minden harmadik orgona az Angster gyárban készült, köztük a budapesti Szent István-bazilikában található hangszer is. Most Hajdók Judit orgonaművész és -történész gazdagon illusztrált kötetben mutatja be a neves dinasztia történetét.