„Fájdalommal búcsúzunk korábbi zenekari tagunktól, aki, amikor csak tehette, koncertjeinket a közönség soraiból hallgatta. Elment, következő évadunkban már máshonnan figyel ránk. Nyugodjon békében!” – írja közleményében a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Mint emlékeztetnek, Kelemen Pál felesége, Pertis Zsuzsa mellett
olyan művészekkel lépett fel rendszeresen és készített számottevő felvételt, mint Rolla János, Czidra László, Drahos Béla, Thomas Zehetmair és Falvai Sándor.
1989-ben megalapította Magyarország első magán koncertközvetítő irodáját, a Co-Nexus Concert (később Clemens Concerts) Kft-t, amelynek köszönhetően koncertsorozatokban olyan művészeknek szervezett Magyarországon hangversenyeket, mint Jean-Pierre Rampal, Fazil Say, Michael Stern, Thomas Zehetmair vagy Vásáry Tamás, Perényi Miklós.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar az 1990-es évek második felében – Kelemen Pál középen (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Liszt Ferenc Kamarazenekar)
Közleményük kitér rá, Kelemen Pál hároméves korában a gyermekbénulás 1948-as járványának esett áldozatául és két járógéppel élte le gazdag életét egy kis somogyi faluból indulva a világ egyik vezető kamarazenekaráig, amelynek külföldi turnéinak menedzsere is volt. Személyes jó barátjának mondhatott a fenti művészek mellett olyan világsztárokat, mint Misztyiszlav Rosztropovics, Isaac Stern, Henryk Szeryng, Maurice André, Cziffra György, Fischer Annie vagy Fenyves Lóránd.
A Liszt Ferenc Kamarazenekarral száznál több lemezfelvételen játszott,
amelyek közül több tucat felvétel rangos nemzetközi lemezdíjat nyert. Kossuth-díjas hegedűművész fia, Kelemen Barnabás viszi tovább a család zenei hagyományait. Három gyermeke, hét unokája gyászolja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Kelemen Pál (Felvégi Andrea / Liszt Ferenc Kamarazenekar)