Klasszikus

Elhunyt Lakatos György, a Gundel és a Hilton legendás prímása

2020.06.04. 15:25
Megosztom
A muzsikust 76 éves korában érte a halál, temetéséről a család később ad tájékoztatást – írja a turizmus.com.

Lakatos György neves muzsikuscsaládba született, kisgyermekkorától a zene világában élt, kilencévesen nyert felvételt a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba. Édesapja betegsége fordulópont volt életében: ekkor hagyott fel komolyzenei tanulmányaival és fordult a cigányzene felé.

Az 1960-as évek első felében a Keleti Pályaudvar éttermében zenélt segédprímásként, majd innen Budapest akkori vezető szállodájába, a Gellért Szállóba hívták prímásnak, ahol tíz esztendőt töltött el. Ez után a nyitás előtt álló Budapest Hiltonba szerződött, ahol a Kalocsa étteremben tizenöt évig zenélt.

A világ számos fővárosában Lakatos György és zenekara volt a legfőbb vonzereje a legjobb szállodákban tartott Magyar Gasztronómiai Napoknak.

1992-ben a neves New York-i gasztonómus, George Lang hívására az eredeti pompájában újranyitott Gundel étteremhez szerződött. Az itt eltöltött több mit két évtized a muzsikus pályájának csúcsát jelenti. A Budapestre látogató állam- és kormányfők kihagyhatatlan programja volt a Gundel-díszvacsora vagy fogadás, amelyek elképzelhetetlenek voltak Lakatos György játéka nélkül – írja a turizmus.com. Játszott egy II. János Pál pápa által celebrált misén, Andrew Lloyd Webber születésnapi partiján, a salzburgi ünnepi játékok egyik zárókoncertjén vagy a párizsi Notre-Dame missziós miséjén is.

(Via turizmus.com)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.