Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, és olyan világhírű művészek mesterkurzusain vett részt, mint André Navarra, Martin Lovett és Rostislav Dubinsky. Több rangos verseny, köztük a Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny, a David Popper Nemzetközi Csellóverseny és az Evian Nemzetközi Vonósnégyes Verseny díjazottja volt. A Magyar Állami Operaház Zenekarának 1984 óta volt tagja, emellett számos más formációban is fellépett. Az Új Haydn Vonósnégyes tagjaként Európa és Amerika közönsége is megismerhette, játékát pedig a Naxos kiadónál megjelent CD-k is őrzik.
Művészi tevékenysége mellett fáradhatatlanul dolgozott munkatársai érdekeiért, akik nyitott, együttműködő, közösségi embernek ismerték, magánéletében pedig példaértékű családapa volt.
Temetéséről később intézkednek. A művész halálát az Operaház közölte.