Klasszikus

Elhunyt Mali István

2026.03.06. 09:35
Ajánlom
A klarinétművész életének 77. évében hunyt el. Munkássága során a Magyar Állami Operaház zenekari igazgatójaként, valamint a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar menedzsereként is dolgozott.  

„Megrendülten értesültünk róla, hogy Mali István, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egykori zenekari menedzsere, nagyra becsült kollégánk és barátunk tegnap délelőtt rövid, rá jellemző méltósággal és fegyelmezettséggel viselt betegség után elhunyt.

Szakmai felkészültsége, emberi tartása, kiváló modora miatt pótolhatatlan tagját veszítettük el a Nemzeti Filharmonikusok közösségének

– adta hírül közösségi oldalán március 6-án a zenekar.

Mali István hangszeres tanulmányait szülőfalujában, Pilisszántón kezdte, a Zeneakadémia elvégzése után 1974-ben lett a Magyar Állami Operaház klarinétművésze, később első klarinétosa – olvasható az Operaház nekrológjában.

Operaházi tevékenysége mellett rendszeresen játszott a Budapesti Kamaraegyüttesben, a Liszt Ferenc Kamarazenekarban és a Budapesti Fesztiválzenekarban is.

A Budapesti Fúvósegyüttes alapító tagja és szervezője volt. Hangszeres zenészként beutazta a világot.

1997-től az OPERA zenekari igazgatójaként, 2012-től nyugdíjazásáig pedig a Nemzeti Filharmonikusok zenekari menedzsereként tevékenykedett.

Munkásságát 2019-ben Bánffy Miklós-díjjal, 2025-ben a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésével ismerték el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Mali István (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.
Klasszikus ajánló

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.