Klasszikus

Elhunyt Massányi Viktor

2016.01.22. 11:47
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikusok megrendülten tudatják, hogy a Nemzeti Énekkar művésze, Massányi Viktor ma, életének 49. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt. Massányi Viktort a Nemzeti Filharmonikusok saját halottjának tekintik. Temetéséről később intézkednek.

Massányi Viktor a kárpátaljai Ungváron született 1967-ben. Trombita–zeneelmélet szakon érettségizett 1986-ban az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában. Egyetemi tanulmányait már Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte és 1995-ben kitüntetéssel diplomázott. A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként Vámos László 1993-as A varázsfuvola-rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt.

Massányi Viktor

Massányi Viktor

Itt mutatkozott be egyebek mellett Figaro, idősebb Germont és Simon Boccanegra szerepében. 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze volt, olyan főszerepeket énekelt, mint például Rigoletto címszerepe. 2000 és 2003 között a bécsi Volksoper tagja volt. Oratóriumokban is rendszeresen fellépett, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze volt. Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők (Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János) műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classicnál és a Magyar Rádiónál.

Sikerrel énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jut a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele. Énekesi pályája során Európa számos országában, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség. Vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Részvételével számos felvételt őriz a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungaroton Classic. A Duna Televízió pedig – Petrovics Eszter rendezésében – művész portréfilmet készített róla. Massányi Viktor pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagjaként működött.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Klasszikus

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok.
Klasszikus

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Rangos genfi zongoraversenyt nyert Gyöngyösi Ivett

A fiatal zongoraművésznő a verseny fődíjaként fellépést nyert a genfi Victoria Hallban.
Klasszikus ajánló

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.
Klasszikus beszámoló

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus gyász

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Klasszikus magazin

Nemessányi-hangszeren játszik Kállai Ernő, az Operaház koncertmestere

Nagyszerű lehetőségként egy Nemessányi-hegedű került az Opera birtokába tavasszal, amely hangszer ebben az évadban fog igazán szerephez jutni, mégpedig Kállai Ernő koncertmester játékán keresztül. De nézzük, miben is áll ennek a jelentősége.