Klasszikus

Elhunyt Meixner Mihály

2016.01.06. 17:04
Ajánlom
87 éves korában meghalt Meixner Mihály zenei szerkesztő, a Magyar Rádió korábbi főmunkatársa.

Az Erkel Ferenc-díjas szerkesztő hosszan tartó betegség után január 5-én hunyt el, temetéséről később intézkednek.

Meixner Mihály

Meixner Mihály (Fotó/Forrás: Beliczay László, MTI)

Meixner Mihály

1928-ban született Budapesten, tanulmányait a Nemzeti Zenedében és az Általános Zenekonzervatóriumban végezte, Szervánszky Endre és Major Ervin tanítványaként, Vaszy Viktornál magánúton tanult vezénylést.

1957-től a Magyar Rádió munkatársa, szerkesztő, 1976-92 osztályvezető, 1992-94 főmunkatárs, 1993-94 a szerkesztő tanács elnöke, 1994-től szerződéses munkatársa volt. Számos zenei műsor és sorozat szerzője, ismeretterjesztő tanulmányok írója, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Szabadegyetem zenei előadója volt.

Munkásságát 1968-ban Erkel Ferenc-díjjal, 1988-ban SZOT-díjjal, 1998-ban Ezüst Toll díjjal, 2000-ben pedig Szabolcsi Bence-díjjal ismerték el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Milyen tempóban játsszuk a Kilencedik szimfóniát?

Őrületesen gyors Kilencediket játszott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián, egy órán belül végeztek a szimfóniával. Beethoven nem forog a sírjában, sőt, valószínűleg ezzel lenne elégedett.
Klasszikus ajánló

Indul a Cziffra Fesztivál

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.
Klasszikus szerelem

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus koktélparti

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mi inspirálja Harcsa Veronikát?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának február 16-i adásában vendégünk lesz Harcsa Veronika énekesnő, Sümegi Eszter opera-énekesnő, Juhász Anna irodalmár és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.