Klasszikus

Elhunyt Sapszon Ferenc

2011.08.05. 09:48
Ajánlom
A Liszt-, és Bartók-Pásztory-díjas karnagyot, kiváló művészt életének 82. évében érte a halál.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Lovagkeresztjével kitüntetett művészt, aki több mint három évtizedig dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, 1966 és 1990 között pedig karigazgatója volt, "a Magyar Rádió saját halottjának tekinti, hiszen éveken át dolgozott az intézményben, fényes korszak volt az, amikor az énekkart vezette" -  mondta Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója. 

Sapszon Ferenc 1929. december 14-én született Szegeden. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1950-57 között Vásárhelyi Zoltán tanítványa volt. 1957-től az Országos Filharmónia ösztöndíjas karnagya volt az Állami Férfikarnál. 1958-tól a Rádióénekkar korrepetitora, 1964-től karnagya, 1966-tól karigazgatója volt. 1990 és 2002 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni konzervatóriumának - amely 1998-től a debreceni egyetem konzervatóriuma - karvezetés-tanáraként, főiskolai docenseként dolgozott. 

1945 és 1950 között Szegeden, 1950-től Budapesten amatőr kórusok vezetője, 1952 és 1985 között a Semmelweis Kórus, 1964 és 1978 között a Bartók Kórus, 1984-től a Budaörsi Pro Musica Kórus, 1997-2006-ban a szlovákiai magyar pedagógusok Vass Lajos Kórusának vezető karnagya volt. Művészetét 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1982-ben érdemes, 1989-ben kiváló művész címmel ismerték el; 1985-ben, majd 2002-ben megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat is. 2010-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.