Szokolay Sándor az alföldi Kunágotán született 1931. március 30-án. Zenei tanulmányait 1947-ben a legendás békéstarhosi zenei gimnáziumban, a Kodály-módszer első fellegvárában kezdte, ott is érettségizett 1950-ben, majd a Zeneakadémián tanult zeneszerzést Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványaként. Békéstarhoson ösztönösen választotta a komponálást hivatásul.

Két példaképe Kodály Zoltán és Németh László volt. "Tőlük tanultam meg, hogy nekünk, magyaroknak, mindig ki kell mondanunk az igazságot. És hogy a tehetségnél fontosabb a tartás" - mondta egy alkalommal, hogy aztán Kodály filozófiáját követve ő is a hazaszeretetet és a hitet állítsa gazdag életművének középpontjába.

Diplomájának megszerzése után, 1957-től 1961-ig a Magyar Rádió zenei lektora és szerkesztője volt. 1966-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzés tanszakán ellenpontot, prozódiát és zeneszerzést tanított - 1982-től egyetemi tanárként. A hetvenes évek második felében a Magyar Televízió zenei lektoraként dolgozott. 1994-ben egyetemi tanárként nyugdíjba vonult, mostanáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa volt.

Szokolay Sándor - többek között Durkó Zsolt, Petrovics Emil, Bozay Attila, Szőllősy András mellett - hatalmas életművet hagyott hátra egy nagy magyar zeneszerző-nemzedék egyik "utolsó mohikánjaként". Minden egyes hang kottába szedésével nyíltan hirdetve nem kisebb célért, mint egy jobb világért harcolt - műveivel és témaválasztásaival tudatosan vállalta ezt a küldetést. Sokak szerint ez a küzdelem érlelte Szokolay zenéjét nemessé, rendkívülivé. Szabó Dénes karnagy ezt így fogalmazta meg: "Ha rossz világ lesz, nehéz sorsuk lesz a Szokolay-daraboknak, ha jó, akkor sokat fogják játszani őket."

Szokolay Sándort egész életében konok derűlátás, tüzes hit, egyszerre ellenállhatatlan lobogás és rendíthetetlen békesség jellemezte. Lutheránusként nevelkedett, de hite, amelyről azt vallotta, hogy számára "légzési forma", mindig is egyetemességre törekedett.

Hét operát írt, közülük a Vérnász (1964) világsikert hozott, és a mai napig az egyik legsikeresebb magyar zenedráma: tizenkilenc operaházban mutatták be. Emellett komponált operát többek között Hamletről, Szent Margitról, Sámsonról. Több szimfóniát, versenyműveket, oratóriumokat, miséket, kantátákat, balettzenét, számos kamarazenét és sok kórusművet írt.

Az alkotás mellett lelkesen szolgálta a magyar zenekultúra ügyét hosszú időn át. Volt a Magyar Kodály Társaság elnöke (1978), a budapesti Operabarátok (1985), a Magyar Zenei Kamara (1991-92), a Nemzeti Alapítvány kuratóriumának elnöke (1991-92). 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A zenei közélet harcaitól megfáradva csaknem két évtizede Sopronba költözött, a kodályi szellem hordozójaként azonban továbbra is rendíthetetlenül komponált.

Szokolay Sándort 1960-ban és 1965-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal, 1987-ben és 2001-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki, 2002-ben megkapta a Corvin-láncot. 1976-tól volt érdemes művész, később a kiváló művész címnek is birtokosa lett. Magyar Örökség-díjjal is elismerték munkásságát 1998-ban. 2008-ban Prima-díjat, 2011-ben pedig Artisjus-díjat kapott.