Klasszikus

Elhunyt Vajda József

2016.03.01. 21:48
Ajánlom
Vajda József Liszt Ferenc-díjas fagottművészt február 29-én, életének 68. évében érte a halál.
vajda

vajda

Vajda József 1947. augusztus 26-án született Zalaegerszegen. Zenei tanulmányait Pécsen és Budapesten végezte Keszler György és Rudas Imre irányításával. 1970-től 25 évig volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első fagottosa. Több mint húsz éven keresztül tanított fagottot és kamarazenét a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és különböző zenei táborokban. Hosszú éveken keresztül oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszakának adjunktusaként. A Rádiózenekar Fúvósötösének 1975 óta volt tagja. Az együttessel 1979-ben elnyerte a Colmari Nemzetközi Kamarazenei Versenyen első díját. Több lemez és CD felvétel fűződik a nevéhez. Rendszeresen fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és tagja volt az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak is. Tevékenységéért a magyar állam 1981-ben Liszt-díjjal, jutalmazta, majd 1999-ben Lehel György-díjat kapott.

Vajda József hangszerének bársonyos hangja ismerősen csenghet minden felnőtt és minden gyerek fülében, akik évtizedeken keresztül minden este várták az esti mesét és vele együtt a Tévémacit. Belopva magát minden gyermek szívébe, ő volt az, aki megszólaltatta Pécsi József: Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán című művének részleteit miközben a Tévémaci a lefekvéshez készülődött.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.