Klasszikus

Elhunyt Veljo Tormis észt zeneszerző

2017.01.24. 15:51
Ajánlom
A nemzetközi hírű zeneszerző, aki munkássága során egyebek között a finnugor népek gazdag folklórjából merített, hosszú betegséget követően, 86 éves korában halt meg Tallinnban.

Az 1930. augusztus 7-én született Tormis 1956-ban szerzett diplomát a Moszkvai Konzervatóriumban. Pályafutása elején egyebek között szimfonikus zenéket szerzett, ám később egyre inkább a régmúlt zenéi iránt kezdett érdeklődni, és évszázadokra visszamenőleg tanulmányozta az észtek és a finnek, valamint kevésbé ismert rokonaik, például a lívek muzsikáját.

Veljo Tormis

Veljo Tormis (Fotó/Forrás: Kikkas)

Tormisra már életében nemzeti jelképként tekintettek hazájában, ahol a kórusművek évszázadok óta központi részét képezik a kultúrának. Az 1980-as évek végén, a baltikumi függetlenségi törekvések jegyében indult úgynevezett Daloló Forradalom idején éjjelente először ezrek, majd százezrek gyűltek össze, hogy békésen, együtt énekelve fejezzék ki szabadságvágyukat. A tömegek ilyenkor gyakran énekeltek olyan régi stílusú dalokat, amelyek Tormisnak köszönhetően váltak népszerűvé.

A néhai zeneszerző a cappella műveiben gyakran jelennek meg sámánfigurák és a Balti-tenger térségének mára elfeledett népei. Tormis művei Észtország 1991-es függetlenné válását követően kaptak nemzetközi figyelmet, amikor a zeneszerző művei koreai és amerikai kórusokhoz is eljutottak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Klasszikus

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Megtelik zenével a Vajdahunyadvára!

Július 2. és augusztus 2. között szimfonikus koncerteket, valamint a Budapest Bár, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band előadásait élvezhetjük a 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.