Klasszikus

Elindult a jelentkezés a 21. Crescendóra

2025.01.16. 10:15
Ajánlom
Elindult a korai kedvezményes jelentkezés a Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra, amely egy nemzetközi, komolyzenei mesterkurzus Tokajban július 23. és augusztus 4. között, ahova zeneművész-tanárok és diákok egyaránt a világ minden tájáról érkeznek. A másfél hetes eseményt magas színvonalú hangszeres és énekes kurzusok, workshopok széles kínálata, nyilvános hangversenyek, továbbá belső zenei és lelki programok teszik évről évre egyre színesebbé.

A szólóhangszeres, kamarazenei és zenekari kurzusok mellett idén is fontos része a programnak a barokk együttes, amelynek repertoárján Vivaldi, Pisendel, Bach és Lully darabjai szerepelnek, és amelyet idén is a német Jan Katzschke vezet. Újabb nagyszabású szimfóniával zárja majd a kurzust a Crescendo tanáraiból és diákjaiból álló szimfonikus zenekar: Johannes Brahms IV. szimfóniája fog elhangzani a Gálakoncerten Delta David Gier (USA) vezényletével.

2025-ben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs zenei percek hangversenysorozat, amelynek témái idén Veress Sándor svájci magyar szerző művei, illetve felkérésre írt új, Joseph Haydn által inspirált művek. Valamint ennek keretében hangzanak el az idén először induló zeneszerzés kurzuson létrejött kompozíciók. A kurzus vezetője Tornyai Péter. Christian Studler svájci fuvolaművész és Tarjányi Krisztina színművész egy

Keresd a saját hangodat! című, új és különleges kreatív kurzussal várja a fejlődni vágyókat.

Az ötvenfős nemzetközi tanári kar olyan jeles művészekből áll, mint Dag Anders Eriksen (NOR) és Farkas Kata (hegedű), Fervágner Csaba (nagybőgő), Jean-Jacques Goumaz (SUI, oboa), Kállay Ágnes (cselló), Kemenes András (zongora), Malin Hartelius (SWE), Meláth Andrea és Szabóki Tünde (ének), Julian Poore (GBR, trombita).

Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál

Tokaj, 2025. július 23.–augusztus 4.

A kedvezményes jelentkezés határideje: 2025. február 15.

A jelentkezés határideje: 2025. május 1.

Bővebb információ a tanárokról, kurzusokról, határidőkről és kurzusdíjakról itt érhető el.

Instagram

Facebook

YouTube

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrása: Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.