Szeptember 7-én, a Zeneakadémia Nagytermében került sor a 6. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjére, ahol kiderült, a zsűri kit választott az első három helyre, illetve a közönségdíj és Marton Éva különdíja is gazdára talált. Másnap az Operaházban a győztesek újra színpadra léptek, és ekkor kapták meg a különdíjakat is.
A legjobb Liszt-dal interpretációért járó elismerést a zsűri döntése értelmében Zoe Hippius orosz szoprán, valamint Park Jihoon vehette át. Utóbbi felkérést kapott a Magyar Állami Operaháztól, amely meghívta Wu Hongnit is. Mihai Damian román bariton fellépési lehetőséget kapott a Müpától és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseitől. Alexandra Zotova mesterkurzuson vehet részt Anatoli Goussev ukrajnai születésű, Olaszországban élő énekmesternél, valamint fellépési lehetőséget kapott a Margitszigeti Szabadtéri Színháztól.
A Fidelio különdíját a huszonhat éves orosz szoprán, Elizaveta Kulagina kapta, aki a Zeneakadémiától és a Magyar Állami Operaháztól is meghívást kapott.
Dinmukhamed Koshkinbajev kazah bariton a Classic Mecenat Foundation Of Mongolia 1000 eurós Bravo Baritone díját vehette át. Shannon Keegan amerikai szoprán kapta a Magyar Zene Háza meghívását, Gebe-Fűgi Renáta magyar szoprán pedig a Papageno médiacsomagját nyerte.
Elizaveta Kulagina 2016-tól a Szentpétervári Konzervatóriumban tanult Tamara Novicsenkónál, mesterkurzusokon vett részt többek között Jelena Obrazcovánál, Szergej Leiferkusnál, Ildar Abdrazakovnál, Barbara Frittolinál, Dmitrij Vdovinnál és Ramón Vargasnál. Miután megszerezte diplomáját a Helikon Opera Moszkvai Zenés Színház Fiatal Művészek Programjában, 2021 szeptemberében felvételt nyert az opera társulatába, ahol jelenleg is énekel. Különdíjat kapott a 17. Montserrat Caballé Nemzetközi Énekversenyen (Madrid, 2022), különdíjat a 17. Csajkovszkij Nemzetközi Versenyen, valamint harmadik díjat a 14. Jelena Obrazcova Nemzetközi Versenyen Szentpéterváron 2023-ban.
2024 nyarán Elizaveta csatlakozott a Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projectjéhez, ahol Prokofjev A játékos című operájában fog énekelni.
A fiatal orosz szoprántól az elődöntőben Mozart, a középdöntőben Puccini és Gounod, a döntőben pedig Offenbach és Sztravinszkij darabjait hallhatta a közönség.
Fejléckép: Elizaveta Kulagina (fotó/forrás: Valuska Gábor / Zeneakadémia)