Klasszikus

Elő az emlékekkel!

2013.04.24. 11:48
Ajánlom
A 20 éves Óbudai Danubia Zenekar nagyszabású emlékgyűjtő akciót hirdet. A több hónapon átívelő kezdeményezés keretében a zenekar tagjai és a már lezajlott évadok programjában közreműködő neves szólisták, színművészek, vendég-karmesterek is gazdagítják majd az ünnepi alkalomra készülő emlékalbumot történeteikkel, felvételeikkel.

Mellettük azonban a hallgatóság bármely tagja pályázhat a zenekar életét, munkásságát dokumentáló kép- és hangfelvételekkel, írásos dokumentumokkal, amelyeket jelentőségteljesnek, érdekesnek, informatívnak tartanak az együttes történetének szempontjából. 

Ez a történet 1993. április 24-én kezdődött: ekkor alapította meg az Óbudai Danubia Zenekart Héja Domonkos, aki zeneigazgatóként azóta is irányítja a közös munkát. A fiatal muzsikusok első nyilvános fellépésére a Néprajzi Múzeumban került sor, ahol Strauss-keringőket és polkákat játszottak egy tavaszi bálon. A rendezvény a Danubia Bál nevet viselte, és ez annyira megtetszett az együttes alapítóinak, hogy hamarosan hasonlóan keresztelték el zenekarukat is - előbb a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar nevet felvéve, majd ezt Óbudai Danubia Zenekarra módosítva. (A rendezvényen egyébként az együttes még Szigeti József Kamarazenekarként lépett fel, az este azonban már csak a műsorvezető tévedése miatt is megerősítette a névváltoztatás elképzelésének helyességét. A konferanszié ugyanis az elmúlt évszázad magyar zenetörténeti vonatkozásait illetően kevéssé bizonyult tájékozottnak, és a zenészeket mint "Szigeti Józsefet és kamarazenekarát" mutatta be a közönségnek.) Többek közt erről is megemlékeztek április 22-én Nemzeti színházban, az Óbudai Danubia Zenekar évadzáró hangversenyén, amelyen a Silló István vezényletével elhangzott Mozart- és Kurt Weill-kompozíciók előadásában Tószegi Bernát klarinétművész mellett Udvaros Dorottya és László Zsolt is közreműködött, irodalmi szemelvényekkel egészítve ki a műsort.

Az estén emellett bejelentették a következő, huszadik évad első felének koncertprogramját és a fellépő művészek névsorát is. A 2013/14-es, ünnepi évad felelveníti majd az elmúlt két évtized legszebb pillanatait, a kialakult hagyományokat és a nagy közönség-kedvenceket egyaránt. A szezont 2013. november 11-én egy romantikus koncerttel nyitja az együttes: Liszt- és Orff-műveket játszik a felújított Zeneakadémia nagytermében. Decemberben Beethoven 9. szimfóniája (d-moll, op. 125) mellett bemutatásra kerül a zenekar alapító tagja, a máig az együttesben muzsikáló hegedűművész és zeneszerző, Sándor László alkotása, amelyet a zenekar huszadik születésnapjára komponál. A harmadik bérletes hangversenyt januárban Petrovics Emil emlékének ajánlják majd: a nemrégiben elhunyt zeneszerző három kompozícióját, az I. szimfóniát, a Zongoraversenyt és a Pál utcai fiúk című film zenéjét tűzik műsorra. Persze a hivatalos évadkezdésig sem pihen a zenekar. Nyáron több, a könnyedebb műfajban híressé vált előadóval is színpadra lép, valamint két alkalommal is ingyenes szabadtéri koncertet ad az Óbudai Nyár rendezvénysorozatán.

Ami az emlékgyűjtési akciót illeti, ez a következő évad nyitókoncertjéig tart, ezt követően pedig az Óbudai Danubia Zenekar életének meghatározó személyiségeiből és segítőiből álló alkalmi zsűri dönti el, mely történetek és dokumentumok érdemlik ki a kiemelt elismerést, "az elmúlt húsz év legemlékezetesebb Danubia-pillanata" címet. Az eredményhirdetést a zenekar „hivatalos" születésnapi koncertjével egybekötve, 2013. december 9-én tartják meg a Zeneakadémián. Az anyagokat elektronikusan és hagyományos formában is elküldhetik a pályázók. Elő az emlékekkel!

További információ a www.odz.hu honlapon, valamint a www.facebook.com/Óbudai Danubia Zenekar oldalon található.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.