Klasszikus

ÉLŐ: Eötvös Péter-ősbemutató a Pannon Filharmonikusok koncertjén

2021.03.24. 09:40
Megosztom
Eötvös Péter a zenekar számára írt Sirens' Song című zenekari művének ősbemutatójával adnak online koncertet a pécsi Pannon Filharmonikusok muzsikusai a szerző vezényletével csütörtökön a baranyai megyeszékhelyről.

A 210 éves jubileumát ünneplő PFZ közleménye szerint a pécsi Kodály Központban rendezendő online hangverseny

ingyen követhető a zenekar honlapján csütörtökön este 8 órától.

A Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző a Pannon Filharmonikusok számára írta Siren's Song (A szirének éneke) című művét, amelynek alapszövege Joyce Ulysses című művéből készült.

Ennek kapcsán kezdett Homérosz Odüsszeiájával foglalkozni, amelyben talán először bukkant fel a sziréntematika, majd innen jutott tovább Kafkához, A szirének hallgatása című elbeszéléshez. Ebben szerepel a termékeny gondolat, miszerint van a sziréneknek az éneküknél is borzalmasabb fegyverük, a hallgatás. A darab legvégén sikerült egy olyan hangzásképet létrehoznia Eötvös Péternek, amely majdnem a csendből áll: „a zenekar valami olyasmit csinál, amiről szinte nem is tudjuk első pillanatokban eldönteni, halljuk-e egyáltalán.”

A bő tízperces művet egy interjú követi: Eötvös Péter zeneszerző, karmester és Fazekas Gergely zenetörténész beszélgetésével betekintést nyerhet az érdeklődő az alkotás világába is.

A Bartók Béla születésnapján zajló est másik részében a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művével tiszteleg a zenekar az egyik legnagyobb magyar szerzőre.

A közvetítést itt is követni lehet.

Fejléckép: Csibi Szilvia / Müpa

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.