Klasszikus

Élő hagyomány

2009.09.17. 12:15
Ajánlom
157. évadát kezdi a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Szeptember 21-én a Szent István-bazilikában Saint-Saëns és Szkrjabin művei csendülnek fel, Alpaslan Ertüngealp vezényletével.

Magyarország legrégebben működő zenekara 1853. november 20-án adta első koncertjét Erkel Ferenc vezényletével. A bécsi mintára létrehozott Filharmóniai Társaság a Nemzeti Színház, majd az Operaház zenészeiből szerveződő, független, önálló testület, melyet az elnök-karnagy és a választmány irányít. A Társaság élén másfél százados történelme során mindössze nyolc elnök-karnagy állt: az alapítót, Erkel Ferencet (1853-1871), fia, Erkel Sándor (1875-1900) követte, majd Kerner István (1900-1918), Dohnányi Ernő (1918-1943), Ferencsik János (1960-1967), Kórodi András (1967-1986), és Erich Bergel (1989-1994), 1997-től pedig Rico Saccani irányította az együttest.

A zenekar számos kiemelkedő művésszel adott koncertet, köztük 1879-ben Camille Saint-Saëns zeneszerzővel, aki a Vigadóban vezényelte a Filharmóniai Társaság Zenekarát, és zongoraművészként is közreműködött. A műsoron természetesen a francia komponista művei szerepeltek. Erre a momentumra való reflektálásként a jelenlegi évadnyitó hangversenyen Ciprusok és babérok című műve (orgonára és zenekarra) csendül fel, amely eddig vélhetően sosem hangzott el Magyarországon. Az est szólistája Pfeiffer Gyula lesz.

 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

2009. szeptember 21. 19:30

Szent István-bazilika

Km.: Pfeiffer Gyula (orgona)
Vez.: Alpaslan Ertüngealp

Saint-Saëns: Ciprusok és babérok, op. 156
Szkrjabin: III., c-moll szimfónia, op. 43

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.
Klasszikus hír

Három fontos elismerésben részesült Oláh Vilmos Ázsiában

Japán, hongkongi és thaiföldi szervezetek választották tiszteletbeli taggá a magyar hegedűművészt, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
Klasszikus cziffra györgy

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus hír

Tagokat toboroz a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar

A 70. évadját játszó ifjúsági együttes, a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar az új évben új arculatot és lendületet kíván adni saját történetének. Ebből viszont nem hiányozhatnak az új és lelkes tagok.