Tarlós István legutóbb szerdán reagált a Fesztiválzenekar támogatása körül kialakult nézeteltérésekre. Ekkor közleményében úgy fogalmazott: ha Fischer Iván "nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását". A Fesztiválzenekar már korábban jelezte, hogy flashmobra hívja a közönséget május 7-én 17:00 órára a Vörösmarty térre, amire elvárja a főpolgármestert is, hogy "ott magyarázza el a szerintünk felelőtlen döntés célját, értelmét". Tarlós István a meghívásra egy a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága által május 6-án kiadott közleményben sajátosan válaszolt.
Mint írták: az RTL Klub május 5-i híradója szerint a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton koncertet ad a Vörösmarty téren. "Szóba sem került", hogy a zenekar közterület-foglalási engedélyt kérne a szabadtéri koncertre, "ezek szerint Fischer karnagy úr szabályok betartásával nem bíbelődik" – fogalmaztak.
Főpolgármesteri Hivatal május 6-i közleményére reagálva a Fesztiválzenekar közölte, hogy: "a zenekar tiltakozó demonstráció megtartására kért engedélyt a Budapesti Rendőr-Főkapitányságtól május 7-re, amelyre az engedélyt május 3-án megkapta.