Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

2025.03.17. 11:15
Ajánlom
A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.

A Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar a Társaskörben talált otthonra, a nemzetközi hírű hegedűművész évtizedeken át szorosan kötődött az intézményhez. Személyisége nemcsak az együttes művészi profilja, hanem a fiatal, tehetséges muzsikusok tanítása, kamaraformációk mentorálása terén is meghatározó volt. A koncertsorozattal ezt a szemléletet viszi tovább a Társaskör.

Vass Lajos, az Óbudai Társaskör igazgatója kiemelte: „Az intézmény küldetésének tekinti, hogy emléket állítson e páratlan életműnek, ezt szolgálta a művész születésének 80. évfordulóján rendezett ünnepi koncert tavaly szeptember 30-án,

a Rolla János Zenei Napokkal pedig szellemi örökségét szeretnénk közkinccsé tenni, hiszen amit létrehozott, velünk él, szellemisége a kamarazene jövőjét szolgálja.

Távlati terveink között a nevéhez köthető posztgraduális mentorprogram elindítása is szerepel.”

A március 26-án kezdődő Rolla János Zenei Napok három estéjén három olyan koncerttel várják a közönséget, melyeken a hazai zenei élet jeles egyéniségei lépnek színpadra – olyan művészek, akiket személyes kapcsolat fűzött Rolla Jánoshoz, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének egykori oktatójához, tanszékvezetőjéhez.

KelemenBarnabasaRolla80unnepikoncerten_foto_GalosMihalySamu-111650.jpg

Kelemen Barnabás a Rolla 80 ünnepi koncerten (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Óbudai Társaskör)

Az Anima Musicae Kamarazenekar Rohmann Ditta csellóművésszel ad hangversenyt a nyitónapon. Másnap Bartók-összeállítással érkezik Barbarics Csanád és Ludmány Gábor zongoraművész, valamint Dominkó Levente és Onozó Dávid ütőhangszeres művész. A rendezvény záróeseményén, 28-án este, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Fenyő László és növendékei kamarakoncertjét hallhatja a közönség.

Rolla János kamarazenészként is nemzetközi hírnevet szerzett, olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics, Maurice André, Jean-Pierre Rampal vagy Helmuth Rilling. 2008-tól haláláig tanított a Zeneakadémián. Munkásságáért 1981-ben Érdemes Művész elismerést, 1985-ben Kossuth-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2011-ben Hazám-díjat, 2015-ben pedig Weiner Leó-díjat vehetett át. 1991-ben a Francia Köztársaság becsületrenddel tüntette ki.

A Rolla János Zenei Napokról további részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Vass Lajos és Rolla János (fotó/forrás: Éder Vera / Óbudai Társaskör)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.