Klasszikus

Először rendeznek nemzetközi gitárfesztivált Budapesten

2015.11.16. 14:15
Ajánlom
Világhírű gitárművészek lépnek fel decemberben az I. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon, a Zeneakadémián.

Idén december 4-6 között Leo Brouwer MIDEM-díjas kubai zeneszerző, a UNESCO zenei nagykövetének művei kerülnek fókuszba. A rendhagyó koncertsorozat keretében mesterkurzussal egybekötött gitáros hétvégét tartanak a különleges zenei élményre vágyó közönségnek, ahol a hazai Anima Musicae Kamarazenekar közreműködésével világhírű művészek előadásában csendülnek fel a kubai zeneszerző művei. Leo Brouwer mellett az I. Budapesti Nemzetközi Gitárverseny vendége lesz, Costas Cotsiolis görög- valamint Ricardo Gallén spanyol gitárművész.

Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál kiemelt vendége, Leo Brouwer a kubai forradalom idején nőtt fel, Castro rezsimje alatt művészetével igyekezett egyensúlyt teremteni a politikai vezetés és a kubai nép között. A ma már világhírű, MIDEM-díjas kubai zeneszerző, karmester és gitárművész, a UNESCO zenei nagykövete, aki magát úgy nevezi, „ az egyik kölyök a klubban”, hiszen Herbert von Karajan, Isaac Stern, Joan Sutherland, Yehude Menuhin és Ravi Shankar mellett a Unesco Tiszteletbeli Tagjává is választották.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Színház

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Klasszikus magazin

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Klasszikus orgona

Magyar orgonista Japán egyik legjobb koncerttermének rezidens orgonistája

Simon Rattle egyenesen a világ legjobb modern koncerttermének nevezte a szapporói Kitara Hangversenytermet, amelynek rezidens orgonistája az új évadtól Tabajdi Ádám.
Klasszikus ajánló

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Klasszikus kortárs zene

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.