Klasszikus

Elosztották az 1,4 milliárdot a zenekarok között

2012.03.21. 14:30
Ajánlom
Kilenc komolyzenei együttes részesül a rendkívüli támogatásából, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csoportosított át.

Mint ahogy arról a Fidelio.hu is beszámolt, dr. Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1 milliárd 380 millió forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására. Mint azt a NEFMI Kultúráért Felelős Államtitkárságán szerdán közölték, az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500 millió, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300 millió, a Concerto Budapest pedig 480 millió - ebből tartozásállománya rendezésére 180, működéséhez pedig 300 millió - forintos támogatásban részesül.

A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.

Mint az ismeretes, a Budapesti Fesztiválzenekartól 2011 elején vontak meg 175 millió forintot, mely ellen az együttes közönsége is tiltakozott. Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója 2011 decemberében fogalmazta meg első nylít levelét, miután figyelemfelhívásaira nem érkezett érdembeli reakció. A nyílt levélre ugyan választ kapott, de változás nem történt, így újabb levéllel kereste meg Orbán Viktort és dr. Réthelyi Miklóst. Bár a Nemzeti Filharmonikusokkal kapcsolatban inkább a Müpával való együttműködésről, turnéikról és a Bartók Új Sorozat újabb sikereiről olvashattunk, ügyvezető igazgatójuk, Kovács Géza a magyar szimfonikus zenekarok sanyarú helyzetét vázolta a Muzsika márciusi számának adott interjújában.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Zenés színház

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Színház

Nem akarta, hogy bárki lássa hanyatlani – Sződy Szilárd emlékére

81. életévében elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, oktató, Sződy Szilárd szobrász- és éremművész unokája. Bicskei Kiss László színész, rendező emlékezett meg róla.
Vizuál

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A korábbi kulturális államtitkár megbízatása öt évre szól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.