Édesapja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere, édesanyja Anneke Boeke régizenész, így természetes, hogy Nora Fischer első emlékei között van a zene.

A nyarakat gyakran Magyarországon töltötte, és a tágabb családi kör szokása volt, hogy operákat adnak elő, a szüzsét a családi történésekhez igazítva. „A játékon keresztül kerültünk közel a zenéhez” – mondja.

Élete első néhány évében magyarul beszélt, de miután szülei különváltak, apjával is angolra váltott. „A nővérem és én voltunk az egyetlenek a családban, akik nem beszéltek jól magyarul” – meséli. Londonban, majd Amszterdamban nevelkedett. „Elég szégyellős voltam, ha Magyarországon voltam.” Ugyanakkor erősen kötődik az országhoz, úgy érzi, zenészként nagyban meghatározza magyar származása. „És ezért nagyon hálás vagyok.”

Nora Fischer (Fotó/Forrás: Sarah Wijzenbeek)

Nora Fischer szeptemberben a Budapesti Fesztiválzenekarral lép fel a Müpában. Az énekesnő számára, aki egyaránt énekel régizenét, modern klasszikus zenét, folkzenét és popzenét, természetes volt, hogy zenei pályára lép.

A zongoránál kezdte, de tizennégy évesen, egy operaelőadáson, amelyet apja vezényelt, elfogta a vágy, hogy a hangszálait válassza hangszeréül. „Csatlakoztam egy gyerekkórushoz, rengeteg barátot találtam ott, és egész életre ható élményeket. Azóta is ebben a közegben élek.”

Úgy ismerik, mint az énekesnőt, aki átszúrja a klasszikus zene buborékját, írta róla a New York Times. De mi ez a buborék, kérdezem. „Sok klasszikus zenész csak kisétál a színpadra, fess ruhában, és elkezd játszani – de nagyon távol áll a fiatalabb közönségtől, amely pedig úgy érzi, ez nem neki szól. Pedig dehogynem! Minden adott, hogy szeressék a zenét! Én szívesen szólok a közönséghez, elmondom, hogy mit fogok énekelni, miről szólnak a dalok, viccelődöm. Ezekben a kis dolgokban rejlik a titok.”

Fischer Iván ismert arról, hogy szimfonikus koncerteken mindig új ötletekkel lepi meg a közönségét. „Apám mindig arra tanított, hogy ne kövessük a tömeget, ne fogadjunk el semmit, csak azért, mert mondják.” Édesanyja, Anneke Boeke, a blockflöte és a fuvola elismert játékosa, az Ensemble Cantilene vezetője. „A régizene is szigorú, ha korhűségről van szó, de anyám mindig keresi a módot, hogy belevigye a saját elképzeléseit.” Nora innen tanulta, hogy keresse meg, hogyan érezheti szabadnak magát. „Mindkét szülőmnek erős késztetése van, hogy szabadságot találjon ebben a szigorú világban.”

S hogy kikéri-e szülei tanácsát időnként? Igen, de ez oda-vissza működik. „Igyekszem megtartani az egészséges távolságot.”

Nora Fischer (Fotó/Forrás: Sarah Wijzenbeek)

Miután Koppenhágában részt vett egy kurzuson, ahol a jazztől, a folktól a soulon át a metálig különböző énekstílusokra oktatták csoportokban, kinyílt számára egy új világ. „A hangom egy hangszer, és akkor rengeteg lehetőség nyílt meg előttem, hogy mihez kezdhetek ezzel a hangszerrel.” Klasszikus stíluson nőtt fel, de meg kellett tanulnia, hogy nem ez áll a hierarchia csúcsán. „Koppenhágában megszabadítottak ettől a tévképzettől” – mondja.

Minden stílus érdekli, de mi alapján ítél egy-egy zenéről? „Van kúl zene, van nagyszerű zene, és van kevésbé érdekes – minden stílusban. Szeretek új dolgokat kitalálni, szeretem a közönségemet is új kihívások elé állítani. Amikor kortárs zenét adok elő, ami kísérletező vagy szokatlan, igyekszem befogadhatóvá tenni.” Nora szerint a közönség sokkal nyitottabb a meglepetésre, mint gondoljuk.

Nem a lécet teszi alacsonyabbra ahhoz, hogy könnyen eljusson a zene a hallgatókhoz, szögezi le rögtön.

Tavaly megjelent, Hush című lemezén reneszánsz és barokk szerzőktől énekel elektromos gitár kísérettel. Szerinte a régizene gyakran hasonló a modern pophoz, de az előbbi a merev előadásmód miatt nem mindig talál utat a mai fülekhez. „Ha megnézed a kottát, gyakran csak basszusmenet, akkordok, dallam. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy John Dowland vagy Henry Purcell mit tenne, ha mai énekes-dalszerző lenne.” Azt mondja, szeretett volna hidat verni a régizene és a mai, fiatal és nyitott közönség közé.

Az idei, Folk című albumon pedig Ravel és Bartók művei szólnak, de nem azon a képzett, mesterkélt hangon, amit az opera- vagy dalénekesektől megszoktunk. Ezen, ahogy a cím is jelzi, a népzenén keresztül közelít a huszadik századi mesterekhez. „Ha egy anya bölcsődalt énekel, nem lírai szoprán hangon teszi, hanem játékosan, suttogva. Szerettem volna ezeket a műveket a hangszínek játszóterévé tenni.”

Nora Fischer (Fotó/Forrás: Sarah Wijzenbeek)

Látszólag és hallhatóan mi sem áll távolabb tőle, mint a klasszikus énekesnők primadonna alkata. Egyik koncertjén a dalok közben főzött a közönségének. Úgy véli, egy koncertet nem kritikusan kell hallgatni, az élményt kell keresni. Azt sem szereti, hogy az előadóművész a közönség fölé magasodik. „Szeretek színpadon lenni, máskülönben miért csinálnám? Mégis, van bennem egy ellenérzés.

A népzenében megtalálja azt, ami szerinte kiveszett a zenekultúrából, különösen a nyugati világban. „A zenét együtt csináljuk.”

Legutóbb, San Diegóban sétálva egy open mic eseménybe botlott, ahol amatőrök zenéltek egymásnak. Rögtön megkérdezem, megragadta-e ő is a mikrofont. „Dehogy!”, mondja nevetve. „Aznap csak azt szerettem volna, ha engem szórakoztatnak.”

Nora Fischer szeptember 22-én és 23-án lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral a Müpában. Franz Schubert és Luciano Berio dalfeldolgozásait énekli, a zenekartól Bach és Respighi művei hangoznak el.