A világhírű zenekar az alapító Sir Neville Marriner halála óta karmester nélkül játszik. Ez nemhogy hátrányukra vált volna, hanem emiatt igazi, koncentrált, kidolgozott, minden pillanatban együtt lélegző kamarazenélés jött létre ezen a péntek estén.
Az Academy of St Martin in the Fields Kamarazenekar a Müpában (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)
Az angol vonósirodalom két remek darabját hallhattuk a zenekar előadásában. (Talán Vaughan-Williams köpönyegéből bújt elő mindkettő?) Először Sally Beamish Britten-változatait, melyet a Peter Grimes című opera tengeri közjátékaira írt, majd Britten első mesterének, Frank Bridge-nek egy témájára komponált variációsorozatát. Az élő vonószenekari hangzás színgazdagságát ünnepli mindkét darab, melyhez a tökéletes interpretáció csak hozzátett.
Az amerikai Cameron Carpenter saját utaztatható, hatalmas, ötmanuálos játszópultból és hangfalakból álló, digitális orgonáját hozta Budapestre. Csak az első, improvizációs számot játszotta a Müpa orgonáján, melynek kitapasztalásához nem lehetett elegendő ideje a koncert előtt. Az akusztikus hangzás és az erősen fás regisztráció sem tudott segíteni a bevezető műsorszám történéstelenségén, de ez csöppet sem kellett megzavarja a további művek értő befogadását.
Cameron Carpenter (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)
Bach A-dúr (BWV 1055) billentyűs versenyének a szólista általi átirata és Francis J. M. Poulenc g-moll orgonaversenye (FP 93) jelentette a közös előadás fő fogásait. Az egyedi tervezésű, tíz éven át készített orgona hangszínei plasztikusan illeszkedtek a vonós faktúrákhoz, a szólista a szó legjobb értelmében kamarapartnerként kapcsolódott zenésztársaihoz. Az örökifjú, gyermekien őszinte hatású Carpenter félredob minden frakkos, komolykodó attitűdöt, és a hangszeres játék iránti szenvedélyt emeli meghatározó alaphangulatává. Ennek hallgatóként érdemes nem ellenállni, hogy jobban átélhessük az előadó, a zeneszerző és a darab közt létrejövő mágikus fúziót.
A koncert utolsó száma Dan Powers orgonára és vonósokra írt Gershwinianája volt, mely George Gershwin különböző műfajú műveiből sajátos módon összeállított kompozíció. Egész rövid dallamrészleteket fűz egymáshoz, épp hogy felismerünk egy ütemet, már illeszkedik is hozzá egy másik téma apró részlete, ezzel úgy alkotva újat, hogy hatványozódjon a gershwini zenei nyelv.
Végül négy ráadással zárult a koncert, s egy a háromhoz arányban maradt itt alul a barokk a XX. századi amerikai zenével szemben. Bernstein Candide-nyitánya után a két népszerű amerikai darab úgy hatott, mint két ingyenes cukormázas fánk, mikor inkább libamájra voltunk rákészülve.
A közönségből többen már a szünetben távoztak, majd a ráadások közt is. Carpenter habitusa még szokatlan lehet a magyar közönségnek, de remélhetőleg egyre többeknek válik kényelmessé a komolyzenei örömzenélés ilyen atmoszférája, amennyiben az előadók technikai felkészültsége és kreatív interpretálása ellensúlyozni tudja a popsztáros jelleget.
hírlevél
