Klasszikus

Emlékek életemből címmel nyílik Goldmark-kiállítás

2015.12.02. 13:38
Ajánlom
Goldmark Károly pályáját felidéző kiállítás nyílik a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából 2015. december 8-án, a Zeneműtárban.

A kiállítás a Zeneműtár egykori osztályvezetőjére, Dr. Kecskeméti Istvánra is emlékezik, aki személyesen végezte el a Goldmark-hagyaték feldolgozását, s az eredeti kézirat alapján 1980-ban maga fordította magyarra és adta közre a zeneszerző emlékiratait is.

A tárlat a hagyaték legizgalmasabb dokumentumait mutatja be, vezérfonálként a zeneszerző halála után Emlékek életemből címen kiadott visszaemlékezéseket használva (amelynek eredeti kézirata ugyancsak a gyűjteményhez tartozik).  

Goldmark Károly

Goldmark Károly

Emlékiratainak megfogalmazásakor Goldmark éppen az utóbb a hagyatékában maradt dokumentumokat használta emlékezete felfrissítésére, s közülük jó néhányat konkrétan meg is említ azzal az eseménnyel kapcsolatban, amelynek emlékére megőrizte azt. A szerző saját visszatekintéseihez kapcsolódva a kiállítás így nem csupán magát a szerzői hagyatékot mutathatja be, de egyszersmind átfogó képet ad Goldmark életéről és legfontosabb kompozícióiról.

Goldmark Károly mellett a kiállítás a Zeneműtár egykori osztályvezetőjére, Dr. Kecskeméti Istvánra (1920–1999) is emlékezik, aki személyesen végezte el a Goldmark-hagyaték feldolgozását, s az eredeti kézirat alapján 1980-ban maga fordította magyarra és adta közre a zeneszerző emlékiratait is.

A keszthelyi születésű Goldmark Károly (1830–1915) Bécsben való letelepedését követően jutott pályája csúcsára: itt komponálta hat operáját (köztük a világsikert hozó Sába királynőjét), máig gyakran hallható Hegedűversenyét vagy az idősebb generációk körében „Falusi lakodalom” alcímmel még mindig közismert Első szimfóniáját. Magyar gyökereit azonban Goldmark sosem tagadta meg.

A komponista szoros magyar kötődésének is köszönhető, hogy éppen 100 esztendeje bekövetkezett halálát követően hagyatékát a magyar állam vásárolta meg, s e gazdag anyagot ma is az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzik. Ami Goldmark kompozícióit illeti, a gyűjtemény legértékesebb része a zeneszerző csaknem teljes életművének eredeti lejegyzéseit magában foglaló kéziratanyag, amely nem csupán a darabok leghitelesebb formáját őrizte meg számunkra, hanem fényt vet Goldmark munkamódszerére is. A hagyaték azonban számos másfajta dokumentumot is magában foglal: családi vonatkozású fényképeket, különféle hivatalos dokumentumokat (iskolai bizonyítványokat és igazolásokat), az idős zeneszerző előtt tisztelgő díszokleveleket, számos Goldmark által (illetve neki) írott levelet, valamint egy-egy számára különösen fontos hangverseny plakátját vagy műsorlapját is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.
Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Vizuál

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.