Schnittke 1985-ben, Alban Berg születésének 100. évfordulója alkalmából komponálta azt a Vonóstriót, amit hét évvel később újra elővett, és átírt hegedű-cselló-zongora apparátusra. Rá jellemző polistilizmusa ebben a műben is tetten érhető; a különböző zenei anyagok használatának technikája ugyan magában hordozza azt a kockázatot, hogy formai szempontból csupán pasticciónak tűnjön, Schnittke azonban – ahogy az este második felének másik másik szerzője, Sosztakovics is – mesteri módon építette a zenébe az egyes elemeket, így például a többször is visszatérő kezdőmotívumot, a Boldog születésnapot dallamának eltorzult változatát.
A zeneszerző 1985 júliusában, alig néhány héttel a Vonóstrió bemutatója után súlyos agyvérzést kapott, a hét évvel későbbi változatot pedig orvosának dedikálta,
aki megmentette az életét, így ebből a verzióból a születés mellett a halál érintését egyaránt kihallhatjuk.
Sosztakovics magával ragadó szépségű II. zongoratrióját nem sokkal korábban elhunyt barátja, Ivan Szollertinszkij emlékének szentelte. A negyvenegy évesen szívrohamban elhunyt zenetudós, húsz nyelv, a színház- és történelemtudomány kiváló ismerője, a modern zene lelkes pártfogója volt, még a legsötétebb szovjet időkben sem volt hajlandó a zeneszerző ellen fordulni, amikor az a hivatalos kultúrpolitikától elütő művei miatt támadások célkeresztjébe került. A záró tétel vérfagyasztó haláltáncát más tragikus események ihlették, sajtóhírek
arról számoltak be, hogy Treblinka és Majdanek koncentrációs táboraiban az őrök nem csupán megásatták zsidó foglyaikkal a sírjaikat, hanem kényszerítették őket, hogy táncoljanak azokon.
A zongoratrió utolsó tételében egy klezmerdallam utal az áldozatokra, amelyet a komponista később az önéletrajzi vonatkozású 8. vonósnégyesében is megidézett.
Varga István, Csalog Gábor és Varga Oszkár (Fotó/Forrás: Fazekas István / Zeneakadémia)
Robert Schumann I. (d-moll) zongoratriója 1847-ben keletkezett, de nagy hatást gyakorolt rá a zeneszerzőnek egy jóval korábbi találkozása, 1835-ben, Lipcsében ismerkedtek meg Felix Mendelssohn-Bartholdyval, akivel nemcsak barátok lettek, de zenei hatást is gyakoroltak egymásra. Schumann
a 19. század Mozartjának nevezte Mendelssohnt, és éppen azok a vonások vonzották művészetében, amelyek ezt az összehasonlítást indokolták: arányosság, kiegyensúlyozottság, a tradícióval való szerves kapcsolat.
Ezeket a tulajdonságokat igyekezett saját művészetével és alkotói természetével összebékíteni, mikor 1847 nyarán nekiállt I. zongoratriójának. Rá kevéssé jellemző módon ebben az alkotásban nem a zongoráé az abszolút főszerep, hanem gondosan elosztotta a tematikus anyagot a három hangszer között. Azt azért mégse várja senki, hogy hogy valamiféle nyugodt mértéktartást fedezhet fel a trióban, már az „erővel és szenvedéllyel” megjelölésű nyitótétel érzelmi hullámzásaiban ráismerhetünk Schumann igazi arcára.
Varga Oszkár, Varga István és Csalog Gábor koncertje
március 10. 19:00, Zeneakadémia, Solti Terem
Schnittke: Trió hegedűre, csellóra és zongorára
Sosztakovics: 2. (e-moll) zongoratrió, op. 67
Schumann: 1. (d-moll) zongoratrió, op. 63
Fejléckép: Varga Oszkár, Csalog Gábor és Varga István (fotó/forrás: Fazekas István / Zeneakadémia)
hírlevél
