Klasszikus

Emlékház, Bartók szellemében

2006.03.24. 00:00
Ajánlom
Csaknem egyéves szünet után holnap újra nyit a Bartók Béla Emlékház a budai Csalán utcában. A kulturális emlékezet és a turizmus e kedvelt intézménye megújulva jobban hasonlít arra a régi korszakára, amikor még Bartók lakott benne.

A Gugger-hegy lábánál álló házat, amelyben Bartók több remekművét komponálta, a zeneszerző amerikai koncertútja idején, 1941-ben fia, ifj. Bartók Béla ürítette ki. Az épület némi átalakítással 1981-ben nyílt meg Bartók-emlékhelyként a közönség előtt. Akkor a házmesterlakást egybenyitották az alsó szinttel, új lépcsőházat építettek, és kamarahangverseny-termet alakítottak ki az első emeleti szobákból.

A második emeleti szobák megmaradtak eredeti állapotukban, azokkal a tárgyakkal berendezve, amelyeket Bartók a házban használt. A dolgozószoba szokásos eszközei mellett elsősorban azokat a népi stílusú bútorokat kell említeni, amelyeket a zeneszerző egy körösfői asztalosnál rendelt, valamint olyan dísztárgyakat, amelyek ugyancsak Erdélyből származnak. Ezek a relikviák, kiegészítve az annak idején az első emeleten elhelyezett tárgyak egy részével, továbbá Bartók ásvány-, bélyeg- és egyéb gyűjteményeinek darabjaival, valamint az életutat ismertető tájékoztatóval, most is az emlékház bemutatójának fontos részét képezik. Az újonnan készült és elhelyezett darabok, például a Székelyföldön szőtt függönyök ebbe a Bartók által kialakított stílusba és hangulatba illeszkednek. Újdonság, hogy a padlástérben is vitrineket helyeztek el, a földszinten pedig interaktív dombormű mutatja be a zeneszerző és tudós Kárpát-medencében végzett gyűjtőútjainak állomásait.

Az épület fölszerelése, homlokzata idézi az eredeti állapotot, de korszerűbbé is vált. Az ablakkereteket a régiekhez hasonlóra cserélték, visszakerültek a stukkók, belül pedig új, Kós Károly tulipános motívumait idéző lépcsőráccsal cserélték föl az 1981-ben odaerőltetett csőkorlátot. A teljes felújítás magában foglalja a légkondicionálást is. A több mint 100 milliós költséget a Bartók-hagyaték magyarországi gondozója, Vásárhelyi Gábor finanszírozza. Feleségével, Virághalmy Ágnes belsőépítésszel együtt alakították ki a teljes látványt, amely a mai sajtóbemutatón és a holnapi bensőséges átadóünnepségen tárul föl először.

Szirányi Jánostól, a Bartók Béla Emlékház igazgatójától megtudtuk, a kulturális turizmus egyik célpontja az intézmény, a külföldiek közül főként japán, angol, német érdeklődők keresik fel. Nemritkán zártkörű kamarakoncertet is rendelnek a látogatáshoz. Az igazgató tervei között szerepel a nyilvános hangversenyek folytatása, a klubszerű ismeretterjesztő előadások és a zenei ismeretszerzés különféle korszerű lehetőségeinek megteremtése. A kiállítás vasárnaptól naponta 10 és 17 óra között látogatható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home közvetítéssorozat: szerdán Mario Biondi baritont, szombaton a Budafoki Dohnányi Zenekart, vasárnap az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus adventi koncertjét hallhatja a közönség.
Klasszikus interjú

Karmester negyven év alatt – interjú Rajna Martinnal

Úgy véli, ilyen nincsen: karmester negyven alatt. Ő ennél még fiatalabb, viszont egyre gyakrabban halljuk a nevét. Rajna Martin a legfiatalabb dirigens volt, aki Junior Príma-díjat kapott, számos hazai zenekarral dolgozott már együtt. Azt mondja, ehhez a szakmához nem lehet eleget tudni, és éppen ez benne a jó.
Klasszikus magazin

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Klasszikus ajánló

Nagy dobásra készül a Virtuózok – Indul a hatodik évad!

November 20-án, péntek este egy felvezető adással veszi kezdetét a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsor legújabb évada, amely idén átlépi az ország határait.
Klasszikus hír

Újabb nemzetközi díjat hozott el a Concerto Budapest, Keller András és Szabó Stein Imre koncertfilmje

A Bronz Lovie Award és egyben a nemzetközi közönségszavazás nyertese lett a Concerto Budapest és Keller András, Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmje.