Klasszikus

Emléktáblát avattak Ligeti György egykori lakhelyén

2023.05.26. 14:20
Ajánlom
1948 és 1956 között lakott az Alkotmány utca 4. szám alatt Ligeti György. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából az épület falán emléktáblát avatott Budapest Főváros Önkormányzata és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete.

Május 26-án, két nappal Ligeti György születésének századik évfordulója előtt emléktáblát avattak a zeneszerző egykori otthonának falán, az Alkotmány utca 4. szám alatt. A megemlékezést Budapest Főváros Önkormányzata és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete szervezte, beszédet mondott Dr. Richter Pál, az intézet igazgatója és Karácsony Gergely főpolgármester. Az eseményen jelen volt Ligeti Vera, a komponista özvegye, valamint Kurtág György zeneszerző. A megemlékezés keretében elhangzott Ligeti György Baladă şi joc (Ballada és tánc) című műve Langer Ágnes és Tornyai Péter előadásában. Az emléktáblát Vincze László építész tervezte, és Fáskerti István kőszobrász készítette.

Ligetiemlektabla-141413.jpg

Ligeti György-emléktábla az Alkotmány utcában (Fotó/Forrás: Kondor Kata / Fidelio)

Dr. Richter Pál beszédében kiemelte, Ligeti végtelenül sokszínű, számos forrásból táplálkozó zenei világát a humanizálás hangja és élménye hatja át. „Ő maga is hivatkozott arra, hogy a komputeres kísérleteknél, kompozícióknál zavarta a technika biztosította túlzott tökéletesség.

Szükséges volt számára az emberi tényező, a bizonytalanság, az előadásban megjelenő esetlegességek, akár hibák eredménye.

Az intézetigazgató hozzátette, hogy még a száz metronómra írt Poème symphonique az idő és az elmúlás érzését kommunikálja. Kiiemelte, hogy az emlékhely kialakításával lehetőség nyílt a zenészszakma és az egész magyar társadalom számára, hogy lerója tiszteletét Ligeti György emléke előtt.

„1940-ben hatalmas veszteség érte a háború alatt álló Magyarország kultúráját, zenei életét, mikor Bartók Béla elhagyta Magyarországot.

De a háború után nem sokkal Erdélyből megérkezett két fiatal zenész, akinek tehetsége és elementáris hatása itt tartotta a zenét Budapesten

– idézte fel az időszakot Karácsony Gergely, amikor Ligeti György a fővárosba költözött, aki mellett az eseményen jelen lévő is Kurtág Györgyre utalt. „Túl jók voltak ahhoz, hogy legalább egyiküket ne veszítse el a fasizmusból néhány év alatt a kommunizmusba forduló Magyarország. 1956 bukása után Ligeti György, meglehetősen kalandos úton, életét kockáztatva elhagyta Magyarországot.” A főpolgármester a komponista méltatása után kiemelte, bár Ligeti 1998-ban Budapest díszpolgára lett, joggal érezheti úgy a város, hogy még mindig tartozik neki. „Az emléktábla mellett ezen a hétvégén egy másik tábla is kikerül Budapesten, ahol Ligeti György neve található.

A Budapest Music Centernek is otthont adó utcát Ligeti Györgyről fogjuk elnevezni, bár ő azt mondta, ha elneveznének róla egy utcát, annak Ligeti György tévút legyen a neve, mi ebben nem követjük az örökségét.

Ligetiemlektabla3-141408.jpg

Kurtág György és Ligeti Vera Ligeti György emléktáblája előtt (Fotó/Forrás: Kondor Kata / Fidelio)

A Budapest Music Centerben jelenleg is zajlik a Ligeti-centenárium alkalmából rendezett fesztivál, egészen 28-áig, a századik születésnapig. Kedden Ligeti Vera és Kurtág György mesélt a zeneszerzőhöz fűződő kapcsolatáról, Fazekas Gergely zenetörténésszel, ahol többek között a beszédekben említett életrajzi elemekről is szó esett: hogyan ismerkedett meg Ligeti György és Kurtág György a zeneakadémiai felvételin, hogyan költözött be a fiatal zeneszerző későbbi felesége családjának üresen maradt szobájába, és hogyan szöktek át a határon Ausztria felé 1956 decemberében. Kurtág György felidézett egy esetet: Párizsban várta a karácsony este a vonattal érkező Ligetit, aki olyan szenvedélyesen rajongott a térképekért, hogy ő maga kalauzolta végig barátját a számára teljesen ismeretlen városban egy majdnem másfél órás úton. A zeneszerző ezzel a metaforával írta le azt is, milyen nagy hatással volt rá pályatársa zsenialitása és műveltsége.

Ahogy a párizsi utcákon követtem őt, miután először láttam a műveit, Ligeti követőjévé váltam.

Fejléckép: Ligeti György-emléktábla az Alkotmány utcában (fotó/forrás: Kondor Kata / Fidelio)

Egyhetes fesztivállal tiszteleg Ligeti György emléke előtt a BMC

Kapcsolódó

Egyhetes fesztivállal tiszteleg Ligeti György emléke előtt a BMC

Május 22. és 28. között hazai és külföldi művészek, a klasszikus zene és a jazz képviselői játsszák, értelmezik, gondolják tovább Ligeti György alkotásait. A koncertek mellett ismeretterjesztő előadás és beszélgetés is helyet kapott a programban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.