Gratulálok a Bartók-Pásztory-díjhoz. Ebben a korban, amikor mindent látott-hallott már, mit jelent egy ilyen elismerés?

Nem gondoltam volna, hogy 94 évesen az embert még kitüntetik. Egyébként a Tátrai Kvartettel és a Rádiózenekarral már kaptam egyet, de az átadási ünnepség annak idején, úgy emlékszem, nem volt ennyire cifra. Hát, mégiscsak egyetem lett a Zeneakadémia. Annak idején Banda Ede mondta Kovács Dénesnek, mikor egyetemmé váltak, hogy Dénes, téged lefokoztak. Kérdezte, miért. Hát mert eddig direktor voltál. Most csak rektor.

Mennyit játszik még brácsán és hegedűn?

Nem túl sokat. Eddig rendszeresen játszottam a Concerto Budapestnél, de a modern zene már sok nekem. Pár hete, amikor a Tavaszi áldozatot játszották, rájöttem, hogy nem bírom erővel.

Konrád György (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Az ujjak nem bírják?

Nem, azokkal nincs semmi gond. De nézze, én rendszeresen járok snookerezni. Eddig eljátszottunk három órát, most már legfeljebb másfelet. Mostanában inkább vonósnégyesekhez csatlakozom. És muzsikálgatunk itthon a feleségemmel, aki egy kiváló korrepetitor. De lassan én nem hiszem el magamat.

Ez mit jelent?

Mutasson még egy 94 éves embert, aki kiül a színpadra, és zenél.

Lassan az emberek sem hiszik el magát.

Egyetlen emberről tudok, aki kilencven felett is normálisan játszott, ő Pablo Casals volt. Zongoristából persze van még egy-kettő. Például Mieczysław Horszowski, aki százéves korában adott koncertet. Azt mondta, hogy a kezem tudja a dolgát, a fejemben ott a kotta. Egy nagy problémám van: hogyan jutok el az öltözőtől a zongoráig.

Casals azt mondta, hogy azért gyakorol kilencven felett is, mert érzi a fejlődést.

Ez csak duma volt. Azért gyakorolt, hogy tartsa valamennyire a színvonalat. Én már egy ideje kimondtam, hogy szólót nem vállalok. Annyi példa van, hogy valaki felépít egy hírnevet, tisztességet szerez a szakmában, aztán az utolsó két évben lerombolja. Például Yehudi Menuhin.

Nem hallottam időskori felvételét.

Én voltam koncertjén. Szörnyű volt.

Mit kérdeznek Öntől a fiatalabbak?

Én vagyok az igazmondó ember a zenekarban.

Konrád György (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Mit kell „megigazmondani”?

Megmondtam Keller Andrásnak is, ha túl gyors volt a tempó. Meg mondtam olyat, amit aztán országos röhögés kísért. Szidta Keller az első hegedűsöket, hogy nem jól játszanak spiccato. Kérte, hogy Gyuri bácsi mutasd meg. Mondom, mit mutassak, meg van az határozva, hogyan kell játszani. Szőr marad, karmester ugrik…

Sok karmester irányítja zsarnoki módon a zenekarát. Ön mit gondol, szükség van arra, hogy a zenekari muzsikus is megszólaljon próba közben?

Sokféle karmester van. Van, aki mindent elér zsarnokoskodás nélkül, és van, aki jó zenét hoz létre, de nem szeretik a muzsikusok. Sok karmesterrel játszottam. Többek között Carlo Zecchivel, aki egy végtelenül kedves ember volt. Vannak ma is darabok, amiket dirigálhat bárki bárhogy, én úgy játszom, ahogy a Zecchivel játszottam. Ferencsikkel 25 évig dolgoztam együtt.

Milyen volt Ferencsik?

Ha nem volt kedve a dologhoz, nehéz volt. „Hűl a leves, melegszik a sör” – nem szeretett sokat próbálni.

Ki az, aki kemény dió volt karmesterként?

A tehetségtelen karmester. Az mindig kemény dió.

1959-ben lett a Tátrai Vonósnégyes tagja. Azt mondta, hogy Tátrai Vilmostól és Banda Edétől tanult a legtöbbet. Mit tanult tőlük?

Tökéletes zenei elképzeléseik voltak, ez a legfontosabb. Ki tudták fejezni azt, amit egy zeneszerző a műveivel megcélzott. De az a helyzet, hogy a mai világot kezdem nem szeretni.

Miért?

Mert nem a zene a lényeg, hanem a technika. Tele van a világ virtuózokkal, akik nem törődnek, hogy a szerző mit írt a kottába, nem jelenik meg az előadásukban a zenének a tartalma.

Konrád György (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Amikor Ön fiatal volt, kire nézett fel?

Például Kovács Dénesre, aki nem volt virtuóz, de egy Beethoven lassú tételt úgy játszott, hogy az ember nem tudott felkelni a székből. Vagy Banda Ede, aki a maga korában valószínűleg a legjobb kvartettcsellista volt a világon. Beültem közéjük, de az első pár évet nem kívánom vissza magamnak. Hatalmas repertoárjuk volt, és az első szezonban rögtön száz darabot játszottunk. Ügyeskedni kellett.

Melyik hazai vonósnégyest hallgatja szívesen?

A hétvégén hallottam a Nádor Teremben a Kállai Vonósnégyest, fantasztikusan játszanak. Talán ma a Kodály Vonósnégyes van a csúcson.

Amikor a Tátrai Vonósnégyes tagja volt, tudták, hogy világszínvonalú, amit csinálnak?

Reméltük. Most a Hungaroton kiadta újra a felvételeiket, elvileg a napokban küldenek tiszteletpéldányt.

Én már hallottam.

Hallotta? És jól szól?

Hogyne szólna jól! Egy interjúban azt mondta, hogy sokszor a szerencse alakította az életét. Mégis, olyan tragédiák történtek az életében, amelyet én el sem tudok képzelni.

Igen, de végül minden úgy alakult, hogy jó lett. A háború után a szüleim, a családom eltűntek, meghaltak. Akkor alapult Szegeden az opera, bekerültem a másodhegedű szólamban. Akkor lett mániám a futball, ami nagyon hasznos mánia, ami a fizikai állapotot illeti. Bessenyei Ferenc volt a kapus, összebarátkoztunk. Aztán 1978-ban, amikor a rádióba megyek, megszólal valahonnan az Úr hangja, mert Bessenyei játszotta az Urat Az ember tragédiájában: „Itt jön a jobbszélső.” Szerettem az életet Szegeden, kártyáztam, piáltam, futballoztam. Ha ott maradok, biztos elzüllök. Még szerencse, hogy megszűnt az opera Szegeden, huszonöt évesen ottmaradtam állás nélkül. Egy barátom, Novotny Gergely hívott Budapestre, akinek én nagyon sokat köszönhetek, bekerültem a Honvéd Művészegyüttesbe, aztán az Állami Hangversenyzenekarba. Szerencsém volt a Tátrai Kvartettel is. Tüdő- és mellhártyagyulladásom volt, amiről később hamar kiderült, hogy csak mellhártyán hagyott foltot, a tüdőn nem, emiatt bekerültem a kórházba hat hétre. Tökéletesen kipihentem magam, és a harmadik héten a brácsát is bevittem, a hullakamra mellett találtam egy helyet, ahol senkit nem zavartam. Ha nincs ez a nyugalom, akkor nem bírom az első évet a kvartettel.

Tehát a hullakamra mellett készült fel a Tátrai Kvartettre?

Igen. Hát mi ez, ha nem szerencse!

A fiatal Konrád György Novotny Gergely ceruzarajzán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Annak idején gondolt arra, hogy külföldre költözik?

’56-ban volt róla szó, aztán addig gondolkoztuk, míg nem lehetett. Valószínűleg ma gazdagabb ember lennék, több pénzem lenne, de nem lenne annyi zene a fejemben, mint így. Nekünk állandóan megengedték, hogy utazzunk, egyetlen egyszer utasították vissza a kérelmünket.

Tudom, hogy brácsás lévén Ön mondja a legtöbb brácsás viccet. Mond egyet?

Minden hegedűs jó brácsás, de nem minden brácsás jó brácsás. (nevet) De egyébként ez nem igaz, én egész tisztességesen hegedülök, ha passzióból játszom, inkább azt veszem a kezembe.

Konrád György (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Egyaránt játszott szólóban, vonósnégyesben, zenekarban, nem törődött azzal, hogy ezek között elvileg van hierarchia.

Nem minden zenekari hegedűs alkalmas arra, hogy egy jó kvartettbe beülhessen. Voltak időszakaim, amikor rengeteget dolgoztam, mert szerettem, amit csinálok, meg hát szerettem a pénzt. Volt, hogy az ÁHZ-ban, az eredeti Magyar Kamarazenekarban játszottam, tanítottam a Zeneakadémián, és hakniztam a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Rolla Jánosékkal. Napi hét-nyolc órát is kezemben volt a hangszer. De a futballozásra mindig szakítottam időt.

Hogy lehetett ezt bírni?

Lazán kell játszani. Görcsös izmokkal nem lehet zenélni.

Nem aggasztja a jövő? Félelmetes belegondolni, hogy mennyit változott a világ kilencvennégy év alatt.

Nekem hülyetelefonom van, így hívom. Amikor fiatal voltam, rádió is alig volt, az egyetlen csatornának is örültünk. De én sajnálom az unokáimat.

Konrád György (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Miért pesszimista?

Nem tudjuk, hogy mi következik abból, hogy leromboljuk a természetet. Az egyik nap tél van, a másikon nyár. Régen a Tisza minden évben befagyott, emlékszem, mert az apámmal jeget árultunk a hűtőszekrényekhez. Mostanában mikor fagyott be utoljára a Duna? És olyat ki látott, hogy a poloskák télen is mászkálnak a lakásban?

Hetven évvel vagyok fiatalabb Önnél. Mit csináljak, hogy én is megérjem a kilencvennégyet?

Mozogni kell. Én mindig mozogtam. Kilencvenkét éves koromig teniszeztem. Most csak a tévében nézem, nekem a Federer az isten.