Klasszikus

Énekes sorsok

2009.01.30. 00:00
Ajánlom
Február 6-án tűzi műsorára a Duna Televízió azt az 1997-ben készült dokumentumfilmet, amely az akkor 70 éves Ilosfalvy Róbertret, a Kossuth-díjas kiváló művészt, az Operaház örökös tagját mutatja be.

A 15:10-kor kezdődő, Énekes sorsok: Ilosfalvy Róbert című portréfilmet Bilicsi Erzsébet és Nagy Katalin rendezte, amelyben számos archív felvételt láthatunk majd, és ismét hallhatjuk, amint Ilosfalvy Erkelt, Puccinit vagy épp Verdit énekel. A világhírű énekest január 7-én, 82 éves korában érte a halál, búcsúztatására szerdán került sor a Magyar Állami Operaházban.

A Hódmezővásárhelyen született művész Molnár Imre és dr. Jászó Györgyné növendéke volt a Zeneakadémián, 1947 és1955 között a Honvéd Művészegyüttes tagjaként dolgozott. 1954-ben a Hunyadi László (Erkel Ferenc) címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Sokoldalú művész, széles repertoárja a líraitól a spinto szerepkörön át a hőstenor szerepekig ívelt.

1966 és 1982 között a kölni opera szólistája, de fellépett Európa legjelentősebb operaszínpadain, valamint San Franciscóban és a New York-i Carnegie Hallban is. Számos hanglemezfelvétel őrzi hangját. Művészi munkáját 1962-ben Liszt Ferenc-díjjal, majd 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

Főbb szerepei voltak: Alvaro (Verdi: A végzet hatalma); Manrico (Verdi: A trubadúr); Alfréd (Verdi: Traviata); Otello (Verdi); Don José (Bizet: Carmen); Stolzingi Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok); Des Grieux (Puccini: Manon Lescaut); Dick Johnson (Puccini: A Nyugat lánya). Richard Strauss és Leos Janacek műveinek hiteles tolmácsolója.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.