Klasszikus

Ennyire bensőséges – Borbély László Goldberg-variációk lemezéről

2020.02.08. 10:05
Megosztom
„Korunk nagy hibája, hogy nem tudjuk (nem merjük?) a maga helyi értékén kezelni és néven nevezni a dolgokat.” Korcsog Balázs egy új lemezfelvételről írt kritikája viszont pontosan elhelyezi tárgyát.

Tavaly év végén jelent meg a Hunnia Recordsnál Bach híres-nevezetes Goldberg-variációinak felvétele Borbély László (1984) előadásában. A mű a zongorairodalom, sőt: a teljes billentyűs zeneirodalom egyik bevehetetlen, de sokat ostromlott orma (David Fraytól hallhattunk tavaly egy sikertelen „hódítási kísérletet” a Zeneakadémia nagytermében). Csak akkor van értelme nekirugaszkodni ennek a csúcsnak, ha az előadónak van róla érdemi mondanivalójú és kiforrott koncepciója.

Borbély László előadása két CD-n hallható – bevallom, az első lemez meghallgatása után elő kellett vennem néhány régi, híres Goldberg-felvételt (mindenekelőtt Glenn Gouldéit), hogy ugyanazt a darabot hallom-e. S bár Gould játékmódját szokták analitikusnak nevezni, mégis minden részlet itt sokkal kidolgozottabb és jobban hallható. Nincs semmi elsietve, összemosva, elkenve – minden hang valóban elhangzik.

Document-page-001-122921.jpg

Bach: Goldberg-variációk (Borbély László) (Fotó/Forrás: Hunnia Records)

Nem hallottam még ennyire bensőséges és részletgazdag Goldberg-variációkat.

A zongorahang is szépen cseng, különösen a felső „szólamok” gömbölyű, lekerekített hangjai megragadóak. S mindez gyönyörű hangzástérben: a felvétel nem csak előadói, hanem hangmérnöki bravúr is.

Néhány szót az időarányokról. Glenn Gould korai, 1954–55-ös felvételei 38-42 percesek, a legrövidebb az 1959-es salzburgi előadása, mindössze 37 perc! Alig több, mint fél óra – ami itt majdnem másfél óra! És ez az óriási különbség nem csupán az ismétlések eljátszásából adódik. A mű belső arányai és hangsúlyai is módosulnak így – Bach minden hangját eljátszva a darab is más dimenziókba emelkedik. Az embernek az az érzése: szinte nem is ugyanarról a műről van szó. (Grigorij Szokolovtól létezik egy korai, akkor még leningrádi felvétel, amelyik szintén majdnem másfél órás, bár maga az előadás teljesen más.)

Korunk nagy hibája, hogy nem tudjuk (nem merjük?) a maga helyi értékén kezelni és néven nevezni a dolgokat (bár Kurtág György saját kezűleg írt ajánlást a lemezhez). Megítélésem szerint Borbély László Goldberg-felvétele interpretációtörténeti jelentőségű előadás – ilyen finoman, tisztán és részletgazdagon talán még sohasem hallhattuk Bach „álmatlanság ellen” írott variációit. Ennyire bensőségesen…

J. S. Bach: Goldberg-Variationen, BWV 988 – László Borbély, Hunnia Records

A lemez hivatalos bemutatója március 21-én lesz a BMC Könyvtárban.

 

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Kapcsolódó

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus ajánló

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.