Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány, mely fiatal zeneszerzők és karmesterek továbbképzése mellett a XX–XXI. századi zene népszerűsítését, valamint nemzetközi hírű zeneszerzők személyes bemutatását tűzte ki célul, a franciaországi Royaumont Foundation-nel közösen Kurtág György és Pierre Boulez műveit feldolgozó nemzetközi mesterkurzust hirdetett fiatal, pályakezdő karmestereknek.
A kurzus két helyszínen zajlik: az első állomás az alapítvány székhelye, a Budapest Music Center, ahol az UMZE Kamaraegyüttes neves művészei (Mali Emese, Bábel Klára, Soós Levente, Klenyán Csaba, Benyus János, Schlanger Tamás, Tóth Lajos, Bojtos Károly, Váczi Zoltán, Kiss Péter és Szalai András) közreműködnek, valamint Imai Ayane és Brassói-Jörös Andrea szoprán énekesek segítik a karmester hallgatók munkáját.
Jean-Philipe Wurtz, a franciaországi Linea Ensemble művészeti vezetője, valamint Eötvös Péter karmester, zeneszerző együtt választották ki azt a 6 karmestert, akik aktívan részt vehetnek a mesterkurzuson: Petr Popelka (Csehország), Antonin Rey (Franciaország), Rémi Durupt (Franciország), Georgios Balatsinos (Görögország), Károlyi Sándor (Németország), Su-Han Yang (Taiwan). A budapesti Kurtág-próbák után a fiatal karmesterek együtt utaznak tovább Royaumont-ba, ahol a Linea Ensemble zenészeivel dolgozhatnak és tanulmányozhatják tovább a Kurtág-művet, valamint Pierre Boulez Le Marteau sans maître című darabját.
A budapesti időszak eredményét 2017. április 4-én láthatjuk-hallhatjuk a Budapest Music Centerben, Eötvös Péter karmester, zeneszerző irányításával, aki a workshop munkájáról bevezetőt is tart a közönségnek. A koncerten részleteket hallhatunk a Kurtág-műből, illetve teljes egészében is elhangzik majd a darab, a karmester azonban még meglepetés, a kurzus próbái során választja ki Eötvös Péter.
Fókuszban Kurtág / A boldogult R.V. Truszova üzenetei
2017. április 4. 19:30 BMC Koncertterem
workshop-bemutató koncert
Bevezetőt tart: Eötvös Péter karmester, zeneszerző
Közreműködik: UMZE Kamaraegyüttes / Mali Emese, Bábel Klára, Soós Levente, Klenyán Csaba, Benyus János, Schlanger Tamás, Tóth Lajos, Bojtos Károly, Váczi Zoltán, Kiss Péter és Szalai András
Szólisták: Imai Ayane (szoprán), Brassói-Jörös Andrea (szoprán)
Vezényelnek: Petr Popelka (Csehország), Antonin Rey (Franciaország), Rémi Durupt (Franciország), Georgios Balatsinos (Görögország), Károlyi Sándor (Németország), Su-Han Yang (Taiwan)
Kedvezményes árú jeggyel várunk minden érdeklődőt és szakmabelit!
Belépő: 100 HUF
Támogatók: Art Mentor Foundation Lucerne, Nemzeti Kulturális Alap
Partner: Royaumont Foundation