A hangversenykörút során Nagyszebent, Marosvásárhelyt, Csíkszeredát, Sepsiszentgyörgyöt, Kolozsvárt és Nagyváradot érintik, műsorukon George Enescu Román rapszódiája mellett Kodály Zoltán Galántai táncok és Bartók Béla Concertója is szerepel. A program ettől egyedül Marosvásárhelyen tér majd el, ahol az Enescu-mű helyett Csíky Boldizsár helyi születésű komponista egyik műve fog felcsendülni. A zenekart végig Kocsis Zoltán vezényli.
Kovács Géza, a zenekar főigazgatója a turnét megelőző sajtótájékoztatón elmondta: egy akadozva szerveződő kínai turné helyett döntöttek úgy, hogy a rendelkezésükre álló turnéköltségvetésből határon túli magyarlakta városokba indulnak koncertsorozatra (a turné első szakasza során Kassán, Ungváron és Lembergben jártak). A főigazgató hozzátette: afféle kultúrdiplomáciai munkát is vállalnak a koncertsorozattal, majd Bartók Béla szállóigévé vált mondatait idézte: "Az én igazi vezéreszmém a népek testvérré válásának az eszméje. Ezt az eszmét igyekszem szolgálni zenémben." Mint felelevenítette: Bartók e sorokat épp egy román barátjának írta egy levélében. Kovács Géza azt is elárulta, hogy amikor határon túli magyar közösségekben lépnek fel, mindig úgy érzik, hogy adósságot törlesztenek. A zenekar ugyanis hosszú ideig nem látogatta ezeket a közösségeket. "New Yorkban a Lincoln Centerben az évad koncertjének nevezték az előadásunkat, de amikor érezzük a határon túli magyarok örömét, háláját, ez semmi máshoz nem hasonlítható" - jegyezte meg, majd hozzátette: a határon túli turnékon a közönség lelkesedése annál nagyobb, minél nehezebb körülmények között él az illető magyar közösség. Példaként a kárpátaljai fellépéseiket említette, amelyek megrendítő élményt nyújtottak a zenekar valamennyi tagjának.