Klasszikus

Erik Satie

2004.06.28. 00:00
Ajánlom
A francia zeneszerző 1866. május 17-én született Honfleur-ben. 1879–86-ban a párizsi Conservatoire növendéke volt, emellett a montmartre-i kávéházakban zongorázott. 1884-ben írta első zongoradarabjait op. 67 megjelöléssel, s ennek kapcsán ismerkedett meg Debussyvel. A rózsakeresztesek körének misztikus hatására figyelme a középkor felé terelődött, 1892–93-ban komponált műveiben középkori zenei formákkal és gregoriánnal találkozunk.

1898-ban a párizs melletti Arcueil-be költözött. 1905-ben folytatta tanulmányait d’Indy és Roussel ellenpont-óráival. Arcueil ez idő tájt egyre inkább a modern művészi törekvések fellegvárává vált, Satie baráti köréhez tartozott Gyagilev (a párisi Orosz Balett nagyjelentőségű szervezője), Cocteau (a francia Hatok szellemi irányítója) és a festő Picasso is. 1916-ban Picassoval, Cocteau-val közösen alkotta meg kubista egyfelvonásos balettjét, a Parade-ot. Az 1918-ban megalakult Hatok – D. Milhaud, A. Honegger, F. Poulenc, G. Tailleferre, G. Auric és L. Durey – Satie-t választották zenei vezetőjüknek, mivel a német romantikát mereven elutasították. 1925. július 1-jén halt meg Párizsban.

Satie tudatosan érzelemmentes zenét írt, sok tekintetben a XX. századi avantgard irányzatok (repetitív és minimálzene, dodekafónia…) előfutára volt, hatása egészen John Cage-ig megmutatkozott. Zongoradarabokat életének minden periódusában írt, ezek közül többet meghangszerelt pl. Debussy és Poulenc. Az 1884-ben komponált „Allegro” ütemvonalak nélkül íródott, Gnossiennes c. darabjaiban először alkalmazott szokatlan előadói utasításokat. Később, 1912–15-ben a kottában már rendszerint költői-ironikus szövegeket találunk, amit a zongoristának nem szabad felolvasnia.

Pages mystiques c. darabjában egy részletet 840-szer kell egymás után elismételni, előadása 1963-ban 18 óra 40 percig tartott 10 egymást felváltó zongorista közreműködésével. Számos színpadi darabot komponált különféle műfajokban, énekhangra és zongorára is több darabja született, amelyek közül több mint 50 kabarédal. Egy zenekari művet és néhány kamaraművet írt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.