Klasszikus

Erkel kórusművek korongon

2011.04.14. 17:01
Megosztom
A Hungaroton gondozásában megjelent albumon a szerző énekkari darabjai, egyetlen kantátája és az István király opera kórusrészletei is megtalálhatók.

A Lakner Tamás vezette pécsi Bartók Béla Férfikar 45 percnyi Erkel-anyaggal jelentkezett a Hollós Máté vezette lemezkiadónál, de hogy meglegyen a bő egyórás műsoridő még kellett valami más is. Ekkor került szóba a 2010-ben Komáromban előadott István király című opera és annak kórusrészei. Az előadás érdekessége, hogy az 1885-ös ősváltozat szerint szólalt meg.

A korongon található többi alkotás is különlegességek sorát vonultatja fel. Erkel egyetlen kantátája, a Magyar Cantate II. Ferenc József koronázására készült (csakúgy mint az akkor valóban elhangzó Koronázási mise Liszt tollából). Ősbemutatójára 1867-ben került sor a szerző vezényletével, majd 143 évig nem hangzott el pódiumon. 2010 tavaszán került elő a mű kottájának másolata a Marosvásárhelyen élő Erkel-ükunoka, Szőnyi Zoltán karmester jóvoltából, így lehetőség nyílt a teljes kórus- és zenekari kottaanyag rekonstruálására, majd előadására is 2010. november 6-án a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) jóvoltából.

Az új CD-n a Lakner Tamás dirigálta Bartók Béla Férfikar és a Somogyváry Ákos vezette István Király Operakórus mellett a Mindszenty Zsuzsánna vezette Musica Nostra Nőikar, a Pécsi Egyetemi Kórus Nőikara, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar működött közre. Somogyváry Ákos régóta, több mint húsz éve foglalkozik Erkel művészetével. Karnagyként és Erkel-leszármazottként is fontosnak tartja a nemzeti opera megteremtőjének ügyét. A CD-hez tartozó ismertetőjében így ír erről: "Régről való súlyos adósságot pótol a Hungaroton - ez Erkel-évfordulóhoz kapcsolódó - új felvételén ... . Erkel Ferenc eleddig kiadatlan, s ezért a szélesebb közönség számára úgyszólván ismeretlen operái, kamarazenei művei mellett lemezünk elkészültéig mostoha sors jutott osztályrészül - a mintegy 150 esztendős múltra visszatekintő magyar kóruséletete a dalárdamozgalommal elindító - nemzeti zeneszerzőnk énekkari darabjainak és egyetlen kantátájának is."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.