Klasszikus

Erkel-megemlékezés Gyulán

2013.11.07. 12:22
Ajánlom
Az 1810. november 7-én született Erkel Ferencre a róla elnevezett színházat megnyitó, fővárosi fesztivál mellett szülővárosában is programsorozattal emlékeznek.

A rendezvények között egy Erkel-vetélkedő is szerepel, amelyre a komponista születésének évfordulóján, csütörtökön délután kerül sor az Erkel Ferenc Emlékházban. Itt, a művész egykori szülőházában a csapatok az alkotó gyermekkorával és zenetörténeti munkásságával kapcsolatos tudásukat mérhetik össze - mondta el Németh Csaba, a Gyulai Múzeum történésze az MTI-nek. A születésnapi ünnepségsorozat részeként koszorút is elhelyzenk az emlékház falán, este pedig hálaadó misét tartanak a szülőház melletti Szent József katolikus templomban. Ezt követően a városháza dísztermében a harmincéves Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ad jubileumi koncertet Perlaki Attila karigazgató vezényletével. A programban Erkel Ferenc művei mellett Liszt, Kodály, Bach, Mendelssohn, Bárdos Lajos és Szokolay Sándor művei szerepelnek.

Szombat este az Erkel Ferenc Társaság Gyula Város Önkormányzatával közösen ünnepi koncertet rendez Erkel Ferenc születésének 203. évfordulója alkalmából a városháza dísztermében. A műsor Erkeltől a Palotás és Magyar Cantate szerepel Beliczay Gyula F-dúr miséje és Rózsavölgyi Márk Első magyar körtáncz című kompozíciója mellett. A koncerten az István Király Operakórus, valamint Áchim Erzsébet (zongora) lép fel, az esten Somogyváry Ákos karnagy vezényel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.