Klasszikus

Értetlenség és megnyugvás

2004.03.01. 00:00
Ajánlom
Jópár éve, a kilencvenes évek közepén beázott a Sugár, s az alagsori lemezosztályon néhány CD borítója tönkrement. E lemezeket nagyon olcsón, szinte kilóra adták, ekkor vettem meg a Schiff-Végh féle Mozart-zongoraversenyekből első lemezemet, melyen a két legbeethovenesebb, a K 466-os d-moll és a 467-es C-dúr hallható.

Akkoriban amúgy elég drága lett volna e lemez, így örültem, hogy olcsón jutok hozzá. Meghallgattam, s még jobban örültem: ennyiből megúsztam. Később a sorozat néhány más tagját is hallottam, s úgy éreztem: a két általam igen nagyra becsült művész érthetetlen módon nem felelt meg várakozásomnak.

Annál is nagyobb volt a csalódottságom, mert úgy gondolom: mindkettejüknek úgyszólván belépője van Mozarthoz – Schiffnél erről mostanában élőben is többször meggyőződhettünk, Véghről pedig minden szó igaz, amit könyvében Schiff róla ír, s akinek van türelme beszerezni a Capricciónál megjelent Mozart-szerenád és divertimento felvételeit (nem beszélve mondjuk az egészen káprázatos Bartók Divertimentójáról), netán az Orfeónál kiadott Mozart-szimfóniákat, az tudja, miről beszélek. Ha valaki, Végh a huszadik század végén is tudott Mozartban újat és örökérvényűt mondani. És ha ehhez vesszük, hogy Schiff saját állítása szerint kevés felvételével olyan elégedett, mint épp közös Mozartjaikkal, értetlenségem még nagyobb.

Ma már az összkiadás is hozzáférhető, az ára se kibírhatatlanul magas, ősszel pedig a kedvező árú Double DECCA-sorozatban jelent meg öt zongoraverseny: a négy utolsó (K 491, 503, 537, 595) és – mitegy helykitöltésül, az első tétel után félbevágva – a K 451-es D-dúr.

A c-moll nagyon problematikus mű, nem ismerem ideális előadását, s olykor az az érzésem, nem is lehet eljátszani úgy, hogy minden megvalósuljon a benne rejlő lehetőségekből. E mélyen depressziós zene tele van bizonytalansággal. Improvizatív, ötletszerű megoldásaitól az az ember érzése, Mozart találomra vette elő a témákat, különösen az első tételben. A melléktéma közepén (esz-mollban!!!) újra megszólal az ugyancsak kromatikus főtéma, holott annyi dallam áll itt Mozart rendelkezésére, mint egy komplett operában. A bizonytalan hangszínhez meglehetős sodrású tempó és hatalmas zenekar társul (ebben a zongoraversenyben legnagyobb az előadói apparátus!). A sok unisono ebbe a sodrásba további bizonytalanságot, a koncsertáló fúvósszólamok (olyan, mintha a „tutti” azt jelentené: vannak fafúvók, a „solo” meg azt, hogy nincsenek) viszont intimitást, gyengédséget visznek – amit meg-megtör a főtéma kegyetlenül fortissimo vissza-visszatérése. Időnként (a zongora belépésekor vagy a kidolgozási rész elején) megállunk, végül ez a hatalmas zenekar akkora csendben hagyja abba a tételt, mint egy vonósnégyes. A második tételre se jellemző a magabiztosság, koncsertáló hangszerelésében folytatódik az első tétel, és a harmadik tétel variációi se hoznak feloldást: a fájdalmas dallam csak rövid időre öltözik melegebb színekbe, a kromatika, a hangszerelés és a sodrás megmarad.

Az előadások kétféle hibába szoktak esni: vagy túlfinomkodják a művet, vagy túlharsogják (előbbi elmondható Perahia, utóbbi mondjuk Edwin Fischer helyenként megejtően nyers előadásáról). Schiff inkább előbbire hajlamos, Végh sokkal határozottabb. A zenekar színei időnként elképesztően szépek, és e szépséget Schiff is át tudja adni. De időnként teljesen erőtlen, ernyedt az előadás. A második tételben ki kell emelni, milyen mintaszerűen kísér a Salzburgi Mozarteum Zenekara – a harmadikban megint a zongora nem elég kemény; itt a zenekarban meg-megszólal egy-egy élesebb hang is, felsikolt az oboa. Kicsit sokallom a kadenciákat mindvégig, ugyanakkor nagyon szépek a díszítések és a trillák. Összességében szép előadás, de nem elég sokrétű.

Az 503-as C-dúr se problémamentes mű: itt az adja a nehézséget, hogy még a többi „kései” zongoraversenyhez képest is szélesebbek az ívek – amit nem könnyű fenntartani. Talán nem véletlen, hogy Barenboim/Klemperer előadását tartom etalonnak: Klemperer e széles ívek mestere (hasonlóan ahhoz a koncerthez, melyen a szólót Alfred Brendel játssza). Végh felfogásában is „igen kemény” a mű, de egy icipicit talán mindkét szélső tétel ellaposodik. Viszont figyelemre méltó, mennyire más, kevésbé csillogó, ám heroikusabb színben adják elő ezt a zongoraversenyt, mint a többit. A második tétel azonban megint éterien szép. Schiff mindenütt saját kadenciáit játssza – az 503-as amúgy is meg szokta ihletni a zongoristákat, emlékszem, Kocsis valamikor a kilencvenes évek elején a melléktémára emlékeztető Marseillaise-t is belevonta saját olvasatába (lemezre mégsem ezt vette) –, a C-dúr zongoraversenyé kimondottan jól illik a műhöz.

Igazán nem magamat akarom ismételni, de aki azt hiszi, a D-dúr (Koronázási) zongoraverseny könnyű, az téved. Talán a legoperaibb zongoraverseny (ennek köszönhető, hogy Barenboim a Don Giovannit, Schiff pedig a Figarót idézi meg a kadenciában). Az előbbi kettőnél kedvesebb, vidámabb mű első tételének kidolgozása éppoly kegyetlenül kemény, mint a Prágai szimfóniáé – s itt is jobban tetszene az előadás, ha vállalná ezt a váratlan színt. Ugyanakkor annyira szép a kíséret, különösen a vonósok kitartott, vibrálatlan hangja, hogy egész régizenéssé válik a felfogás, az arra jellemző ideges rángatások nélkül. A második tétel talán egy picit kapkodóbb az elsőhöz képest, a harmadik viszont igazán jókedvű és táncos, nagyon eltalált előadás.

Mozart utolsó zongoraversenye, a K 595-ös B-dúr sok mindenben a többi zongoraverseny (és más Mozart-művek) szintézise: nem csak dallamkincsében kölcsönöz innen-onnan, a Cosiból, a dalokból vagy épp a Koronázási zongoraversenyből. Hangulatában talán a c-mollhoz áll a legközelebb (miközben néhány megoldása az egyik legvidámabb zongoraversenyből, a G-dúrból köszön vissza), azzal a különbséggel, hogy itt – a hangnemnek megfelelően – puritánabb a hangszerelés, amitől sokkal könnyebben eljátszható. Számomra a B-dúr is rendkívül szomorú zene, első tételére jellemző az említett bizonytalanság, alapvetően bensőséges a hangvétele. Schiff és Végh felfogásában is a szomorúság dominál, amitől kiderül: nagyon mély, nagyon komoly zene ez. És ez a komolyság öltözik éteri szépségbe mindvégig – ezt az előadást csak ajánlani tudom.

A „hézagtöltő”, jelen kiadásban félbevágott 451-es D-dúr a „kicsik” közül régi kedvencem – Perahia-féle előadása katonaidőmet rövidítette (szubjektíve), s van belőle egy nagyszerű Serkin-Mitropoulos-féle koncert is. Talán épp e keveset játszott mű miatt vettem meg a dupla DECCA-albumot, s e művel kezdtem a hallgatást is. Minden korábbi kétségem, értetlenségem a helyére billent: így kell Mozartot játszani – ilyen lendülettel, ilyen humorral és gyengédséggel, ilyen precízen és ekkora összjátékkal. Telitalálat, a legnagyobb Mozart-előadások közt van a helye.

(A cikkíró az EMI munkatársa)

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.