Klasszikus

És ezt tudta Sosztakovicsról?

2016.09.25. 13:55
Ajánlom
1906. szeptember 25-én, 110 évvel ezelőtt született Dmitrij Sosztakovics, a 20. század zenei életének egyik legmeghatározóbb alakja. A zeneszerző leginkább 15 szimfóniájáról ismert, de ezen kívül a nevéhez fűződik még szintén 15 vonósnégyes, hét opera, 5 balett, számos kamara és szólódarab, valamint több mint ötven film zenei anyaga. Írásunkban 8 érdekes tényt mutatunk a zeneszerző életéből és művészetéből.

1. A pedáns és maximalista

A zeneszerző nemcsak a munkája során, de a magánéletben is kifejezetten ügyelt rá, hogy a legnagyobb rendben legyen miden apró részlet. Lánya elmondása szerint Sosztakovics tisztaságmániás volt, a lakásában lévő órákat mindig másodpercnyi pontossággal egymáshoz hangolta, és nem egyszer fordult elő, hogy levelet adott fel magának, hogy így tesztelje a szovjet posta megbízhatóságát és pontosságát.

Moszkva első Sosztakovics-szobra

Kapcsolódó

Moszkva első Sosztakovics-szobra

Negyven éve, ezen a napon hunyt el Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics, az egyik legnagyobb szovjet-orosz zeneszerző, akinek hazájában nemcsak a magasztalásból, hanem a szidalmazásból és kirekesztettségből is kijutott. MAGAZIN

2. A futballrajongó és kártyás
Sosztakovics amellett, hogy nem vetette meg a kártyajátékokat, kedvenc futballcsapata, a Zenit Leningrad szinte minden mérkőzésén részt vett.

3. Alig 25 évesen fejezte be nagy vihart kavart operáját, a Kisvárosi Lady Macbethet

Az opera nemcsak avantgárd zenei stílusban íródott, de a szexualitást is nyíltan, kendőzetlenül jeleníti meg. A darab három különböző rendezésben futott Moszkva színházaiban, mígnem Sztálin megnézte az egyik előadást.

Másnap reggel lejárató cikk jelent meg az operáról a Pravdában, amely írás azzal vádolta a zeneszerzőt, hogy zenéjével a szovjet lelkeket próbálja megbabonázni. Sosztakovics a cikk után még sokáig félelemben élt. Családját kímélve a lépcsőházban aludt, hogy esetleges letartoztatásának ne legyenek szemtanúi.

4. Mindössze három nap alatt írta op. 110-es, nyolcadik vonósnégyesét.

5. Egyike a legnagyobb filmzeneszerzőknek

Sosztakovics összesen 36 film teljes zenei anyagát készítette el, amelyekből nem mindegyik maradt fenn az utókornak, van ami pedig csak töredékeiben. Egyik legváltozatosabb és legszíngazdagabb kísérőzenéje Szergej Jutkevics 1931-es Aranyhegyek című alkotásához készült.

6. Britten és Sosztakovics

A brit és a szovjet-orosz zeneszerző az 1960-as években kötöttek barátságot egymás műveinek megismerése és kölcsönös tisztelete nyomán.

Benjamin Britten és Dmitrij Sosztakovics

Benjamin Britten és Dmitrij Sosztakovics (Fotó/Forrás: live-en.shostakovich.ru)

7. A legismertebb alkotás

Sosztakovics No. 2-es keringője a világ egyik legismertebb alkotása. A mű népszerűségéhez többek között Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmje járult hozzá, amelyben felcsendülnek a híres dallamok.

8. Egy életrajzi film

A zeneszerző életéről és a sztálini Szovjetunióban átélt viszontagságairól Tony Palmer készített díjnyertes filmet Ben Kingsley főszereplésével, aminek forgatókönyve valós dokumentumok, főként Sosztakovics feljegyzései alapján állt össze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.