Még el sem haltak az idei koncert utolsó hangjai, amelyen Riccardo Mutit immár ötödszörre érte a megtiszteltetés, hogy a neves eseményen pódiumra állhatott.

Kapcsolódó
Riccardo Muti már próbál a bécsi újévi koncertre - Fotók!
Riccardo Muti vezényli a Bécsi Filharmonikusokat az új év első napján, amit kilencven országban közvetítenek és több száz millió ember kísér figyelemmel. Mosolyt és könnyeket szeretne látni a hallgatókon, mondta a karmester.

Christian Thielemann operaelőadást vezényel a Bécsi Filharmonikusok élén (2015) (Fotó/Forrás: Christian Michelides / Wikimedia Commons)
A Bécsi Filharmonikusok igazgatója, Daniel Froschauer hangsúlyozta a bizalom és a megértés fontosságát zenekar és karmester között. "[Ez az], amely az operaházi munkánkban annyira gyümölcsöző, és ezt visszük most a koncertterembe is. Ezért kértük fel Christian Thielemannt, hogy ragadjon karmesteri pálcát az újévi koncerten 2019. január 1-én."
Christian Thielemann 1959-ben született Berlinben. Tizenkilenc évesen már a Berlini Operaház korrepetitoraként dolgozott, és Herbert von Karajan asszisztense volt. Harmincas évei elején komoly munkatapasztalatokkal dicsekedhetett: Gelsenkirchen, Karlsruhe, Hannover zenés színházaiban dolgozott, Düsseldorfban karvezető, Nürnbergben pedig zeneigazgató volt. Emellett Daniel Barenboim asszisztense Bayreuthban.
Strauss Elektrájával debütált a Metben. 2004-ben a Müncheni Filharmonikusok vezető karmestere volt. Csökönyös természete immár másodszor keverte konfliktusba: amikor 2011-ben nem tudott megegyezni a zenekar vezetőségével a jövő évi koncertnaptárat illetően, otthagyta az állását.
Visszatérő vendég Bayreuthban és Salzburgban. Rengeteg felvételt készített, szinte kizárólag az osztrák-német repertoár darabjaiból.
Olvassa el írásunkat, amelyben arra keressük a választ, miért tartja magát a Bécsi Filharmonikusok a legkiválóbb együttesnek a földgolyón.

Kapcsolódó
Bécsi Filharmonikusok: a világ legjobb zenekara?
Kevés szimfonikus együttes őrizte meg úgy egyedülálló, összetéveszthetetlen hangzását, mint a Bécsi Filharmonikusok. Megnézzük, mi a titkuk!