Klasszikus

Esőnapon tartják a filmzene koncertet

2014.07.11. 16:09
Ajánlom
A megváltott és lefoglalt jegyek az esőnapra automatikusan érvényesek.

A Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. értesíti a közönséget, hogy a ma estére meghirdetett Filmzene a világ körül című koncert-show az időjárási helyzetre való tekintettel  az esőnapon július 12-én 20 órától kerül megrendezésre  a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A megváltott és lefoglalt jegyek az esőnapra automatikusan érvényesek, így azokat nem szükséges becserélni. Amennyiben a program az esőnapon megtartásra kerül, a jegyeket a színháznak nem áll módjában visszaváltani.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Klasszikus

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Klasszikus videó

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Klasszikus portré

Henri Vieuxtemps, a belgák Paganinije

Virtuóz hegedűs, zeneszerző és tanár, igazi romantikus művész. Kétszáz éve született Henri Vieuxtemps, akinek zenéje ma is izgalmas felfedezést jelent.
Klasszikus ajánló

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.