Joseph Calleja máltai tenorra a New York Times kritikusa is felfigyelt, amikor a Metropolitanben Donizetti Lammermoori Lucia operájában Edgardo szerepét énekelte, az Assosieted Press szerint pedig az aranykor énekművészetét idézte alakítása, míg a Puerto Ricóból származó szopránt, Ana María Martinezt a Berliner Zeitung Latin-Amerika legszebb hangjaként emlegette, amikor Placido Domingo oldalán énekelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon 2007-ben.
A 2012-es, júniusi esteén fél kilenctől kezdődik a különleges hangulatú hangverseny az Esterházy-kastély parkjában, ahol a két énekes mellett a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre, Jochem Hochstenbach vezényletével. A koncert műsorán az olasz és francia opera repertoár klasszikus áriái és duettjei, valamint egy-két musical darab szerepel. Az est helyszínének adottsága lehetővé teszi a szabadabb zeneélvezetet is, azaz piknik jegy váltásával piknikkosár mellett, egy pohár pezsgővel a kézben is akár.
Színvonalas kikapcsolódás ígérkezik idén is, hiszen az előző évek szabadtéri gálái remekül sikerültek. 2010-ben a lett mezzoszoprán, Elina Garanca többek között Marcelo Alvárezzel, míg 2011-ben Leah Patridge-vel énekelt. (A fiatal művésznő épp idén március 6-án tért vissza a színpadra első gyermeke születését követően.) A gálakoncerttel a zene kedvelőinek kedveznek a szervezők, de kismartonba utazva az iparművészet és a történelem szerelmesei is találhatnak maguknak érdekességeket. Az Esterházy Magánalapítvány szervezte kiállításon az Esterházy-hercegek feleségeinek és szolgálóinak mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Az őszi szezon kínálatáról és az eddigi eseményekről itt tájékozódhatnak.