Klasszikus

Esterházy Vonósnégyes Fesztivál

2014.05.05. 10:58
Ajánlom
Hogy is létezhetne az Esterházy Fesztivál Haydn egyik legfontosabb műfaja, a vonósnégyes nélkül? Június 19-től június 22-ig, négy egymást követő napon hallhatjuk a már világszerte ismert és elismert hat vonósnégyest.

A Vonósnégyes Fesztivál sűrű programja a zene és a költészet magával ragadó erejét és a fiatal előadóművészek lelkesedését egyesíti magában. A fellépők között köszönthetjük idén a világszerte elismert venezuelai El Sistema program által támogatott Teresa Carreno Quartett és Yaracuy Quartett rendkívül tehetséges zenészeit. Az „El Sistema" program 1975-ben indult, amikor José Antonio Abreu kiemelt 12 venezuelai gyermeket a nyomorból és hangszert adott a kezükbe, azóta már közel 400 ezer fiatal részesült ingyen zenei képzésben. Közéjük tartoznak a közös hangversenyen fellépő két vonósnégyes tagjai is, akik műsorukban a délamerikai dallamok mellett, hiszen a közkedvelt brazil Villa-Lobos és az argentín, Piazzola tanáraként is ismert, modern zeneszerző, Ginastera egy-egy műve is felcsendül majd, Hugo Wolf rövid, de humoros Olasz szerenádját és Ravel első kamarazenei remekművét, az F-dúr vonósnégyesét hallhatjuk.

A Kanadában megrendezett 11. Banffi Nemzetközi Vonósnégyesversenyen odaítélt rangos Esterházy-díjnak köszönhetően egy kiváló utánpótlás-zenekar is, a Dover Quartet, érkezik Kismartonba. A verseny győztesei estjük folyamán a két klasszikus, Haydn és Mendelssohn művei mellett az amerikai modern zene képviselőjének, Barbernek legismertebb darabját játsszák majd. Az 1936-ban íródott 11. vonósnégyes, melynek második tétele az Adagio - köszönhetően az 1938-as Toscanini vezényletével elhangzott rádióközvetítésnek, és annak, hogy mind Roosevelt mind pedig Kennedy temetésén ezt a zenét játszották - rendkívül ismert és népszerű lett, nagy filmzenei karriert is befutott.

A fesztivál műsorának összeállításánál az egyes művek és zeneszerzők közötti zenei összefüggésekre koncentráltunk, így a Quartetto Di Cremona koncertjén ízelítőt kapunk az olasz klasszikus kamarazene mintegy kétszáz éves történetéből, meghallgathatjuk Verdi egyetlen vonósnégyesét, de Fabio Vacchi finoman érzelmes kortárs darabját is.

Érdekes átfedéseket fedezhetünk fel a szombati koncerteken, az Armida Quartett és a zongorista Ewa Kupiec valamint a Talich Quartett előadásában felcsendülő zeneszerzők, Mozart, Dvořák és Erwin Schulhoff művei, valamint Kurtág György expresszív miniatűrjei között.

Mindezek megkoronázásaként a fesztivál utolsó koncertjén, a közkedvelt német színésznő, Katja Riemann és a Casal Quartett lesz a vendégünk, akik közösen megtartott Schubertiádájuk keretében a zene és a szavak nyelvén mutatják be Franz Schubertet, az embert és zeneszerzőt. Katja Riemann Schubert leveleiből olvas részleteket, így tárva a hallgatóság elé a mester gondolatait, amelyeket a Casal Quartett játéka fest alá.

2014. június 19., csütörtök, 19.30, Haydn Terem, Qartetto di Cremona

Luigi Boccherini: C-dúr vonósnégyes, Op. 2/6

Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes

Fabio Vacchi: II. vonósnégyes, „Movimento di quartetto"

Ottorino Respighi: D-dúr vonósnégyes

2014. június 20., péntek, 19.30., Empire Terem, Teresa Carreno Qartett és Yaracuy Quartett

Heitor Villa-Lobos: I. vonósnégyes

Maurice Ravel: F-dúr vonósnégyes

Hugo Wolf: G-dúr szerenád

Alberto Ginastera: I. vonósnégyes, Op. 20

2014. június 21., szombat, 11.00, Haydn Terem, Armida Quartett és Ewa Kupiec

Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr vonósnégyes, KV 464

Kurtág György: Vonósnégyes, Op. 1

Antonin Dvořák: A-dúr zongoraötös, Op. 81

2014. június 21., szombat, 19.30, Haydn Terem, Talich Quartett

Wolfgang Amadeus Mozart: d-moll vonósnégyes, KV 421

Ervin Schulhoff: I. vonósnégyes

Antonin Dvořák: C-dúr vonósnégyes, Op. 61

2014. június 22., vasárnap, 11.00, Haydn Terem, Dover Quartet

Joseph Haydn: G-dúr vonósnégyes, Op. 76, No. 1 Hob. III:75

Samuel Barber: Vonósnégyes, Op. 11

Felix Mendelssohn-Bartholdy: e-moll vonósnégyes, Op. 44, No. 2

2014. június 22., vasárnap, 18.00, Haydn Terem, Casal Quartett és Katja Riemann

Kérdésünk: Melyik, az Esterházy Vonósnégyes Fesztiválon is fellépő vonósnégyes nyerte meg a 11. Vonósnégyesversenyt a kanadai Banff-ban?

A helyesen válaszolók közül egyvalaki partnerével ellátogathat Kismartonba (Ausztria) az Esterházy Vonósnégyes Fesztivál egy tetszőlegesen kiválasztott koncertjére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.