Klasszikus

Esztergomban folytatódik az orgonabemutató-sorozat

2007.08.17. 00:00
Ajánlom
Áprilisban indult el az a példátlan kezdeményezés, amelynek keretében ingyenes programok során mutatják be előadóművészek és építők az ország orgonáit. A következő alkalommal, augusztus 26-án az esztergomi Bazilika hangszerét ismerhetjük meg.

A nagysikerű áprilisi felütésre, amelyről a Fidelio fórumának Orgonabemutatók topicjában is olvashatnak, a Domonkosok templomában került sor Varnus Xavér közreműködésével. A továbbiakban havonta újabb hangszerekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők: május 18-án Deák László és Kecskés Mónika a Ferencesek templomának orgonáját, június 7-én Koloss István, Fehér László és Váradi István a Szent István Bazilika hangszerét mutatta be, június 28-án pedig a Zeneakadémia orgonáját tanulmányozhatták az érdeklődők Pálúr János kalauzolásával, július 12-én pedig a Művészetek Palotájának hangszerét ismerhették meg az érdeklődők Baróti István és Fassang László közreműködésével. A sorozat augusztus 26-án folytatódik, ahol az esztergomi Bazilika orgonáját Baróti István mutatja be.

A programok ingyenesen megtekinthetők, de jelentkezés szükséges: orgonabemutato@fidelio.hu. További részletek az az Orgonabemutató fórum topicban.

(2007. augusztus 26. 14:00 Bazilika (Esztergom) - Baróti István orgonabemutatója)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Nyerd meg a nyári könyvtáradat!

Egy könyvcsomag hat szóért vagy ötven kötet egyetlen vásárlásért. Júliusban több kiadó is segít, hogy akár egész évre elég olvasnivalónk legyen.
Színház

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.
Klasszikus

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. Százhuszonöt éve, 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.
Könyv

Ausztrália kedvenc krimiírója a természetet is szereplővé emelte

Jane Harper Ausztrália talán legsikeresebb krimiírója, aki magyarul a Gabo Kiadónál megjelent három regényében (Aszály, A természet ereje, Az elveszett férfi) úgy mutatja be a könyörtelen ausztrál környezetet, ahogyan korábban senki; zűrös családokról és kisközösségekről szóló történetei a hazai olvasókat is lebilincselték. A szerzőt fordítója, Roboz Gábor kérdezte.
Vizuál

Kovászt festettek a Tűzoltóság falára

Új színes falfestmény díszíti a belvárosi Károly körúton álló Tűzoltóság homlokzatát. A kovász is lehet híd című alkotás Hitka Viktória képzőművész rajza alapján készült, a kivitelezés Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport munkája. A festmény a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felkérésére köszönetképpen született meg – a budapestiek felé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. Százhuszonöt éve, 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.
Klasszikus hír

A 24 éves finn sztárkarmester, Klaus Mäkelä lesz a párizsi filharmonikusok új vezetője

Klaus Mäkelä lesz 2022-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója. A 24 éves finn dirigens már szeptembertől zenei tanácsadóként dolgozik a filharmonikus zenekarral, amellyel tegnap adta első koncertjét.
Klasszikus hír

A mi Kodályunk – A héten kerül a mozikba a zenetudósról szóló dokumentumfilm

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható Petrovics Eszter zenés ismeretterjesztő filmje.
Klasszikus magazin

„Nincs rossz zenekar, csak rossz karmester” – vallotta a ma 160 éve született Gustav Mahler

160 éve született a budapesti Operaház egykori igazgatója, a későromantikus zene utolsó nagy mestere, Gustav Mahler.
Klasszikus hír

Ennio Morriconénak szentelte a járvány utáni első koncertjét a milánói Scala

A 91 évesen elhunyt olasz zeneszerzőnek, karmesternek szentelte az újranyitás utáni első, közönség előtt tartott koncertjét a milánói Scala operaház hétfő este.