Klasszikus

Európa legújabb csillagai – ők az idei Rising Stars főszereplői

2022.11.07. 14:05
Ajánlom
A Rising Stars sorozat évről évre Európa legígéretesebb fiatal zenészeit hozza el a kontinens kiemelkedő kulturális intézményeinek színpadára. A legrangosabb előadó-művészeti intézményeket tömörítő Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) kezdeményezésének köszönhetően idén is öt tehetséges zenész mutatkozik be a Müpában.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az ECHO 1995-ben azzal a céllal indította útjára a Rising Stars-sorozatot, hogy a klasszikus zene sokszor a végletekig kompetitív, globalizált világában segítő kezet nyújtson a pályán kezdeti lépéseiket éppen csak megtevő ifjú tehetségeknek. A szervezet nemcsak a jövő csillagainak felkutatásában vállal szerepet, de

felfedezésük után se engedi el a művészek kezét:

Európa szinte minden jelentős koncerttermét érintő turné keretében biztosítja azt, hogy minél szélesebb körben megismerhesse őket a közönség. Sőt, valamennyi muzsikus koncertjén hallhatunk egy-egy, az ECHO felkérésére született vadonatúj kortárs kompozíciót is. Az idei sorozat különlegessége, hogy az ECHO

azokat a zenészeket indítja európai turnéra, akiknek koncertjeit két évvel ezelőtt meghiúsította a koronavírus-járvány.

Mupa2022_RisingStars_VanessaPorter_c_ArneMorgner-111149.jpg

Vanessa Porter (Fotó/Forrás: Arne Morgner / Müpa)

A sort rögtön az egyik legvagányabb idei fellépő, a Kölner Philharmonie és a Festspielhaus Baden-Baden által delegált német ütőhangszeres, Vanessa Porter nyitja, aki sosem riadt vissza az unortodox megoldásoktól. Előadásaiban előszeretettel használ egzotikus hangszereket – akár a saját testét is –, improvizációit pedig emberi hanggal és elektronikus effektekkel kombinálja. Utóbbiakban ezúttal Daniel Mudrack lesz segítségére. Műsora csupa izgalmas kortárs kompozícióból áll, köztük Georges Aperghis az ECHO felkérésére született, egy perzsa ütőhangszerre, zarbra (más néven tonbak) és beszédhangra komponált darabja, a The Messenger, valamint Porter saját kompozíciója, a Folie is.

Az őt követő James Newby kicsit kilóg a sorból, hiszen az ő hangszere a hangja. A londoni Barbican Centre jelöltje fiatal kora ellenére számtalan szakmai sikerrel büszkélkedhet: 2015-ben harmadik helyen végzett a Wigmore Hall által rendezett Kohn Nemzetközi Dalversenyen – ahonnan elhozta a legjobb Schubert-dal interpretációjáért járó Richard Tauber-díjat is –, jelenleg a BBC Új Generációs Művésze, a Hannoveri Állami Operaház tagja. Zongoraművész partnerével, Joseph Middletonnal ezúttal Schumann ritkán hallható Kerner-dalait és a hetvenéves brit zeneszerzőnő, Judith Bingham koronavírus-járvány által inspirált dalciklusát adja elő.

Mupa2022_RisingStars_JamesNewby_c_GerardCollett-111636.jpg

James Newby (Fotó/Forrás: Gerard Collett / Müpa)

A szombati napot a L’Auditori Barcelona és a Palau de la Música Catalana által delegált spanyol oboás, Cristina Gómez Godoy zárja, akinek csodálatosan könnyed ösztönösségéről néhány éve ódákat zengett a Süddeutsche Zeitung. Alig volt 21 éves, amikor a Daniel Barenboim által irányított Staatskapelle Berlin szólóoboása lett, de megfordult már a Carnegie Hall és a berlini Pierre Boulez Saal színpadán is, és olyan legendás karmesterekkel dolgozott együtt, mint Simon Rattle, Riccardo Muti vagy Zubin Mehta. A Müpába Charlotte Bray új műve mellett a 19. és a 20. század néhány kiemelkedő oboaművével, Mario Häring zongoraművész társaságában érkezik.

Mupa2022_RisingStars_ChristinaGomezGodoy_c_FelixBroede-110925.jpg

Cristina Gómez Godoy (Fotó/Forrás: Felix Broede / Müpa)

Vasárnapra is marad bőven látni- és hallanivaló: a Frankfurtban alakult Aris Quartet azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2016-ban öt díjat is bezsebelt a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Versenyen, majd két év múlva a BBC Új Generációs Művésze cím is a gyűjteményébe került. Az Elbphilharmonie Hamburg és a Konzerthaus Dortmund közös jelöltje a japán Misato Mochizuki in-side című új kompozíciója mellett a bécsi klasszikus Haydn és a romantikus Mendelssohn egy-egy művével tervezi megörvendeztetni a budapesti közönséget.

A koncertek sorát az utóbbi évek egyik kiemelkedő vonóstehetsége, Diana Tishchenko zárja. Az ukrán hegedűművésznő Berlinben végezte tanulmányait, alig húszévesen már a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar koncertmestere lett, és olyan rangos zenei versenyekről hozta el az első díjat, mint az ARD Nemzetközi Zenei Verseny vagy a Long–Thibaud–Crespin Nemzetközi Verseny. Külön öröm a hazai közönségnek, hogy erre az estére a virtuóz magyar zongoristát, Fejérvári Zoltánt választotta kamarapartneréül, akivel több közös lemezt is készített már. Bartók és Beethoven egy-egy darabja mellett Schnittke szólóhegedűre komponált művét és a portugál kortárs zeneszerző, Vasco Mendonça új alkotását is hallhatja majd tőlük a közönség.

Mupa2022_RisingStars_DianaTischenko-111322.jpg

Diana Tishchenko (Fotó/Forrás: Müpa)

Részletes program:

Vanessa Porter

2022. november 11., 20:00

Fesztivál Színház

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva található.

 

James Newby

2022. november 12., 17:30

Fesztivál Színház

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva található.

 

Cristina Gómez Godoy

2022. november 12., 20:00

Fesztivál Színház

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva található.

 

Aris Quartet

2022. november 13., 17:30

Fesztivál Színház

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva található.

 

Diana Tishchenko

2022. november 13. 20:00

Fesztivál Színház

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva található.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Fejléckép: Aris Quartet (Fotó/Forrás: Sophie Wolter / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással és hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.
Klasszikus hír

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.