Klasszikus

Europa Nostra-díjat nyert a Zeneakadémia

2015.04.14. 14:03
Ajánlom
Europa Nostra-díjat nyert a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Az európai kitüntetést négy kategóriában összesen 28 projekt kapta meg, a nyerteseket április 14-én hirdették ki.

A zsűri a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének felújítását a legjobb helyreállítási gyakorlatok kiemelkedő példájaként értékelte - olvasható a díj honlapján (www.europanostra.com). Az összegzés szerint a Zeneakadémia felújítása egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Az épület különleges példája a szecessziónak, amely a pompát innovatív funkcionális megoldásokkal párosítja. A zenei előadások tekintetében a ma érvényes nemzetközi elvárások ugyanakkor összehasonlíthatatlanul magasabbak, mint 1904-ben voltak, és a szükséges új technológiákat az értékes korabeli környezetbe kellett behelyezni. A zsűri indoklása szerint az eredmény kimagasló lett.

A Zeneakadémia felújítása 2011. augusztus 29-én kezdődött meg többek között Magyari Éva, Pazár Béla és Potzner Ferenc tervei szerint, a rekonstrukció célja nemcsak a műemlék épület értékeinek helyreállítása volt az eredeti tervek, leírások, archív fotók alapján, hanem a magas színvonalú oktatás mellett a hangversenyélet, a zenei központ funkció korszerű kiszolgálásának lehetővé tétele is. Az épület a pincétől a padlásig megújult, teljesen akadálymentessé tették, és háromezer négyezetméter új terület is létesült a pinceszint és a tetőtér átalakításával, az udvar lefedésével. Megszűnt az első emeleti ruhatár, új mosdókat, illetve a nagyobb létszámú zenekarok és kórusok számára új öltözőt, hangolót alakítottak ki. Külön gondot fordítottak az infrastruktúra fejlesztésére, így modern színpadgépezetet, klimatizált hangszerraktárat építettek. A "szecessziós csodának" nevezett kisterem visszakapta zsinórpadlását és a zenekari árkot, így itt kamaraoperákat is elő lehet adni. A felújított épület 2013. október 22-én nyílt meg.

Az Europa Nostra-díjat a kulturális örökség megőrzése és helyreállítása; a kulturális örökséggel kapcsolatos kutatás és digitalizáció; a kulturális örökség iránti példamutató, elkötelezett szolgálat, valamint az oktatás, képzés, tudatosság növelése kategóriákban ítélték oda. Az elismeréseket június 11-én Oslóban adják át az Europa Nostra gáláján, amelynek házigazdája Fabian Stang polgármester; Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, valamint Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra elnöke lesz. Az ünnepségen hirdetik ki, hogy a nyertesek közül melyik hét projekt részesül a 100 ezer euróval járó fődíjban, és hogy ki kapja az Europa Nostra online szavazásának közönségdíját. A közlemény idézi Navracsics Tibort, aki szerint a nyertesek tökéletes példái annak, amit hozzáértő és elkötelezett európaiak tehetnek az örökségért, egyben a közös európai identitásért, hozzájárulva ezzel az összetartozás érzéséhez. "Szükséges, hogy valamennyien továbbra is együtt munkálkodva segítsük hozzá a közösségeket és a polgárokat ahhoz, hogy magukénak érezzék az örökségünket; a mindennapi élet részévé téve és megőrizve azt a jövendő generációk számára" - fogalmazott a biztos.

A nyertesek listája a www.europanostra.com oldalon olvasható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Zenés színház

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.
Plusz

Kicsoda valójában a hölgy a híres „We Can Do It!” poszteren?

Mindenki ismeri az ikonikus posztert, amelyen egy nő feszít, mellette a híres szlogen: „Meg tudjuk csinálni”. De kicsoda a képen látható hölgy?
Színház

Összeállt a kisvárdai színházi fesztivál programja

A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli színházi darab, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiváljának idei programjában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus virtuózok

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Klasszikus hír

Miniszteri biztos segíti a zeneiskolák hangszercsere-programját

A megalakult a hangszercsere bizottság a Hangszercsere program gördülékenységét biztosítja.
Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.
Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.