Klasszikus

Évadnyitók Miskolcon és Győrött

2011.09.23. 08:00
Ajánlom
Megnyitotta 2011/2012-es évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Győri Filharmonikus Zenekar. A magas színvonalú játék mellett az együttesek idén is sokszínű koncertkínálatot ígérnek. A hazánkba rendszeres visszalátogató világhírű japán karmester Kobayashi Ken-Ichiro és a moszkvai születésű, nemzetközi hírnévnek örvendő zongoraművésznő, Lilya Zilberstein vendégszereplése lesz a garancia az ígéretek betartására.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó társulati ülésén Kovács László, a zenekar művészeti vezetője mutatta be a 2011/2012-es zenei évad koncertkínálatát. A karmester elmondta, "az idei műsorkínálattal azt szeretnék bizonyítani, hogy a zenekar különböző zenei műfajokban is képes magas színvonalon helytállni". A zeneszeretők az idén is a Mesterbérlet, a Népszerű Zenei Esték-bérlet és a Szezonbérlet közül választhatnak, de számos bérleten kívüli koncerttel is várják a zenekedvelőket. Folytatódnak továbbá a műfaji kalandozások a Klazz sorozatban, lesznek interaktív gyerekkoncertek, közkedvelt Promenád műsorok, karácsonyi koncert a Ghymes együttessel és újévi koncertek is. Az együttes októberben a németországi Marktoberdorfban, jövő tavasszal pedig a svájci Richterswilben ad majd koncerteket.

A vendégszólisták között üdvözölhetjük majd többek között Lilya Zilberstein is, akit napjaink egyik legjelentősebb zongoristájaként tart számon a nemzetközi zenei világ. Az együttest pedig Oliver von Dohnányi, Aldo Sisillo, Kocsis Zoltán és Héja Domonkos is vezényli majd a jövő évad során. A következő évad különlegessége a Művészetek Háza ötéves születésnapjára szervezett programsorozat lesz, mely szeptember 9-én vette kezdetét Ezek mind mi vagyunk - Műfaji kalandozások a Miskolci Szimfonikus Zenekarral címmel. Természetesen gyerekkoncertek is színesítik a programkínálatot, hogy a legkisebbekhez is eljuthasson a zene üzenete.

Október 1-jén különleges eseményeken vesz részt a zenekar. A miskolciak egyik fele a Művészetek Házában a Hot Jazz Banddel ad közös koncertet Kovács László vezényletével, míg a másik része a németországi Marktoberdorfban játszik. Itt a Zene Világnapján kívül Carl Maria von Weber német zeneszerző születésének 225. évfordulóját is ünneplik, ez alkalomból pedig Weber műveket hallgathat meg a közönség. Az est szólistái a litván Vadim Chaimovich zongoraművész és Jávorkai Ádám csellóművész lesznek. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Christian Simonis vezényli. 

A Győri Filharmonikusok ülésén Fűke Géza, az együttes igazgatója elárulta, az elmúlt évadok sikereinek köszönhetően a tavalyi évhez képest már most mintegy 15%-kal több bérletet értékesített a zenekar úgy, hogy a Richter-termi bérletvásár még le se zárult. A következő évad kapcsán elhangzott, a repertoár idén is világszínvonalú, a fellépő vendégművészek szinte egytől-egyig világsztárok lesznek, az együttest Kobayashi Ken-Ichiro, Gilbert Varga és Kocsis Zoltán is dirigálja. A zenekar nyereményjátékot is hirdetett a Varga Tibor-bérlet új vásárlói között: a három nyertes egy hangverseny utáni vacsorameghívással lesz gazdagabb. Az évadnyitón továbbá köszöntötték a zenekar vezető karmesterét, a 70. születésnapját nemrég ünneplő Medveczky Ádámot, valamint a nyugdíjba vonuló művészeket, többek között Szűts Tibornét és Németh Ottót, akik a zenekar örökös tagjai lettek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.