Itthon a dzsesszt sokáig "imperialistának” bélyegezték, ezzel szemben Lengyelországban az állami kultúrpolitika kifejezetten támogatta a műfajt, s még azt is lehetővé tette, hogy a legjobb lengyel muzsikusok rendszeresen Nyugatra utazzanak. A rendszerváltás előtti évtizedekben magyar dzsesszmuzsikusok és produkcióik csak szórványosan jutottak el Nyugat-Európába vagy a tengerentúlra. A szvingkorszak legendás zenészei (Beamter Jenő, Martiny Lajos és mások) jórészt politikai okokból nem léphették át az országhatárt, de nem volt könnyebb helyzetben a hatvanas-hetvenes években indult nemzedék (Szakcsi, Pege, Kőszegi, Babos és társaik) sem. Néhányan – köztük két kiváló gitáros, Szabó Gábor és Zoller Attila vagy a szaxofonos Lakatos Antal és a zongorista Gárdonyi László – végleg elhagyták Magyarországot, s ennek köszönhették nemzetközi karrierjüket.

Még a személyes kapcsolatok döntenek

A politikai rendszerváltással a magyar dzsesszmuzsikusok számára is megnyílt elméletben a lehetőség, hogy szabadon utazzanak, és együtt zenéljenek a műfaj nyugat-európai vagy akár amerikai sztárjaival. László Attila gitárművész, a Magyar Jazz Szövetség elnöke szerint az elmúlt másfél évtizedben elsősorban azok tudtak élni a lehetőséggel, akik zenei kvalitásaik mellett jó személyes kapcsolatokkal is rendelkeztek, mert "intézményes” együttműködés alig-alig jött létre a magyarok és a nyugatiak között.
Az egyik legkiválóbb zongorista és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla a kilencvenes években nemcsak rangos koncertlehetőségekhez, hanem lemezszerződéshez is jutott Amerikában; a basszusgitáros Vasvári Pál egy évtizede folyamatosan világhírű művészekkel (Dave Samuels, Mike Stern) játszik együtt; a Magyar Rádió dzsesszversenyeihez kapcsolódva pedig olyan sztárok látogattak Budapestre és zenéltek együtt magyarokkal, mint az énekes Al Jarreau, a gitáros Pat Metheny vagy a dobos Jack deJohnette. Szenzációsnak ígérkezik az a lemezfelvétel is, amelyet május végén terveznek Budapesten: Jack deJohnette és az ugyancsak világhírű nagybőgős, John Patitucci négy magyar zongoristával – Szakcsi Lakatos Bélával, két fiával (Bélával és Róberttel), valamint Oláh Kálmánnal – játszik együtt. Az említett rádiós dzsesszversenyek egyik korábbi győztese, a még mindig csak huszonhárom éves zongorista, Oláh Cumó Árpád tavaly óta az Egyesült Államokban tanul: először a patinás bostoni Berklee College of Music növendéke volt, néhány hete pedig ösztöndíjat kapott a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute-ra, ahol személyesen Herbie Hancock foglalkozik vele.
A biztató jelek ellenére a magyar dzsessznek intézményesen még nem sikerült bekapcsolódni a műfaj európai vérkeringésébe. A ma már főiskolai szintű hazai dzsesszoktatás eredményeit ugyan külföldön is elismerik, de a nyugat-európai fesztiválrendezőknek általában nem jut eszükbe magyarokat meghívni, pedig ezek a produkciók nem is lennének drágák. "Már nem számítunk kuriózumnak, mert nem a vasfüggöny mögül jövünk, zenei kvalitásainkat pedig általában kevéssé ismerik” – mondja László Attila. A Magyar Jazz Szövetség ezért – a külföldi magyar kulturális évadokat szervező HungaroFest Kht., illetve az európai fővárosokban működő magyar intézetek bevonásával – arra törekszik, hogy a hazai dzsessz legjobbjait intézményes formában is megismertesse a műfaj európai rajongóival. A szövetség régóta tervez egy Bécs–Pozsony– Budapest regionális dzsesszfesztivált is, amire azonban Brüsszelből – a pályázat formai hibái miatt – egyelőre nem kaptak támogatást. László Attila és munkatársai a kulturális tárcával is tárgyalnak, hogy a minisztérium saját eszközeivel (például utazáshoz nyújtott támogatással) segítse a magyar dzsessz – mint improvizatív kortárszene – nemzetközi megismertetését. Azt már sikerült elérniük, hogy három nagy hazai dzsesszfesztivál (Debrecen, Székesfehérvár, Balatonboglár) költségeihez a minisztérium két-kétmillió forinttal hozzájárul, a magyar fellépők honoráriumához adják a pénzt. Erre azért van szükség, mert a magyar muzsikusok joggal sérelmezték, hogy egy neves külföldi közreműködő legalább ötször (de inkább tízszer-hússzor) több pénzt kap a fellépésért, mint a hazaiak.

A franciák már veszik

Az 1996-ban alapított Budapest Music Center és lemezkiadója, a BMC Records az első számú hazai dzsesszkiadó lett. Gőz László harsonaművész, a kiadó igazgatója elmondta: mivel a hazai lemezpiacon a dzsessz lehetőségei nagyon korlátozottak, minden egyes új produkció előkészítésekor figyelembe veszik a külföldi igényeket is. Gőz szerint az elmúlt két évben "elindult a magyar dzsessz exportja, s bár ennek mértéke még nevetségesen kicsi, maga az árucikk, a dzsessz egyértelműen exportképes”. Az igazgató ennek példájaként említi a gitáros Gadó Gábor vagy az énekes Winand Gábor lemezeit, amelyek elsősorban Franciaországban sikeresek.

„Balázs Elemér a világ egyik legjobb dobosa”
„Úgy gondolom, ma Elemér az egyik legjobb dobos a világon. Muzikalitása, finomsága és spontán döntéshozó képessége révén minden vele játszó zenész számára lehetôvé teszi, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Csodálatosan üti meg a hangszerét – mindig élvezem, ha alkalmam nyílik vele muzsikálni, illetve a játékát hallani” – nyilatkozott napjaink legnépszerûbb dzsesszgitárosa, Pat Metheny. A harminchat éves Balázs Elemér valóban a mai magyar dzsesszélet egyik jelentôs elôadója, aki az elmúlt években már nemcsak dobosként, hanem zenekarvezetôként is bizonyította tehetségét. Tizenkét évet töltött a Trio Midnight együttesben, elsô saját lemezét (Fly Bird) 1995-ben jelentette meg. 2000-ben készült magyar örökzöldeket feldolgozó albuma (Always That Moment) egy szakmai szavazáson az év dzsesszlemeze lett. Az általa vezetett, héttagú Balázs Elemér Group ma este, a Millenáris Teátrumban mutatja be új CD-jét (Our Worlds Beyond), amelynek vendégszólistája Dés László, illetve az amerikai szaxofonosok doyenje, a nyolcvanadik évében járó Charlie Mariano.