Klasszikus

Extrovertált szerelmespár

2004.10.07. 00:00
Ajánlom
„Dich täuscht des Wunches Ungestüm, zu vernehmen, was du wähnst” Ha valakivel meg szeretném kedveltetni Wagnert, biztos a Trisztán és Izoldával kezdeném. Az első ütemtől az utolsóig a szépség, a tragikum, a sorsszerűség, a remény, az erő, gyengédség és reménytelenség árad; és mindenekelőtt az egész nagyon emberi. A mű egyszerre foglalja össze Wagner addigi művészetét, előlegezi meg a későbbieket (pl. a Mesterdalnokokat), illetve Csajkovszkijt, Debussyt és Mahlert (pl. a II. felvonás 2. jelenetének vége – So stürben wir, um ungetrennt – az Ezrek szimfóniájának végét).

A műnek több elfogadható felvétele van még olyan előadókkal is, akiktől ezt nem várnánk. Mégis azt gondolom: a Trisztán az egyik legösszetettebb opera, és nem azért, mert nehéz és fárasztó egyik vagy másik szerep, mert sűrű a partitúra, hanem mert a zenedráma olyan zárt világ, mely önmagát teremti meg, építi fel. Egyszerűbben fogalmazva: amit Wagner az ismert Trisztán és Izolda-történetekből meghagy, összerak és átgyúr, az dramaturgiailag rendkívül bonyolult, és nincs következő vagy előző esténk, mely alapján könnyebb lenne a megfejtés. Nagyon sok minden nincs kimondva, csak érzékeltetve, sugallva. Ezen az operán sokat kell gondolkodni.

Adjuk ehhez hozzá a lemezkiadói politikát mint külső körülményt. Közismert a kiadók nehéz helyzete – már nem emlékszem, körülbelül egy éve melyik amerikai szaklap hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy a „nagyok” évek óta nem adnak ki stúdió operafelvételt. Ugyanis drága. Mivel valamit mégis muszáj kihozni időről időre, szemmel láthatólag két lehetőség marad: felfedezhetjük Händelt, Monteverdit, általában a barokk operát (itt az ideje). Másrészt, amit a „sztenderd” repertoárból kihoznak, egytől egyig élő előadás. Nem tudom, ez lenne-e az oka annak (szerintem nem), hogy bár „kezdetben” számos nagyszerű előadást rögzítettek, az elmúlt húsz-harminc évből nemigen tudnék olyan Trisztánt mondani, amit sietnék beszerezni.

Christian Thielemann pedig az egyik legígéretesebb mai karmester. Engem egy Schumann 2.-kal győzött meg, de Richard Straussai vagy Beethovenjei is figyelmet érdemelnek. Most itt a lehetőség, hogy betörjön a hazai piacra (már amennyire „betörésnek” nevezhetjük azt a jó esetben két tucat eladott lemezt, amennyiért hajlandó a magyar fogyasztó tizenezer forintot fizetni), ennek is itt az ideje, réges-rég, ahogy Rattle „betörésének” is, de ez egy másik történet.

A Tristan und Isolde mostani felvétele tehát Bécsben készült, élő előadásokon 2003 májusában. Igaz, mondjuk Furtwängler operafelvételei se igényeltek annak idején több nekifutást, régen az élő/stúdió–megkülönböztetés jóval kevésbé volt releváns (hacsak nem a hangminőség felől nézvést). Ma viszont a hangminőséget nem kell féltenünk, és még jó ajánlólevél is lehet, ha valami élő, hisz talán ez annyit tesz, hogy nem hangonként ragasztgatták össze. Ez a folyamatosság jól érzékelhető Thielemann Trisztánján, a három felvonás közel egyforma hosszú, igen lendületes, felépített, és a fogyasztó annak is örülhet, hogy ráfér (bár cipőkanállal) három CD-re.

Ha viszont a befogadó felől közelítünk: teljesen mindegy, milyen körülmények közt vettek valamit fel. Ami koncerten, egyszeri hallgatásra katartikus élmény, az többször meghallgatva könnyen okozhat csalódást, és viszont. Előre megjegyzem: első hallgatásra Thielemann Wagnere nagyon tetszett, később jóval kevésbé. Bár nem volt részem az élményben, megkockáztatom: ha valaki ezt így hallhatja Bécsben, a Staatsoperben, ahogy a lemezen van, akkor könnyen lehet, élete egyik nagy operaélményével tér haza. Többszöri hallgatásnál azonban felfeslenek a gyenge szálak, bosszantóvá válik az, amit egyszeri hallásra megbocsátottunk. Másrészt viszont értelmet nyerhet az, ami elsőre furcsának, szokatlannak tűnt.

Ami azonban kezdettől világos: nagyon jó a zenekar, viszont enyhén szólva nem a legtökéletesebbek az énekesek. A Tristant alakító Thomas Mosert szokás inkább szidni: kicsit puha a hangja, ami a szerep gyengéd oldalaihoz passzol, a magasban azonban élessé válik, hiányzik belőle az erő, a – leginkább erkölcsi – tartás. Számomra Deborah Voigt is csalódás – ugyanis hallottam már őt Wagnert énekelni (pl. Domingo kései stúdiófelvételein, melyeknek az egyáltalán nem fiatal hölgy a hőse) ennél lényegesen jobban. Itt hangja számomra túlvibrált. Persze soha rosszabbat, csak lehetne árnyaltabb. És itt a lényeg: ez az előadás nem Trisztán és Izolda drámája, hanem Trisztán plusz Izolda és a külvilágé.

És ha innen nézzük, megértjük Thielemann világos építkezésének értelmét. Mindhárom felvonásban egy-egy igazi csúcspont van, de nem akkor, amikor a két címszereplő (végre) találkozik, hanem amikor a két szereplő együtt konfliktusba kerül a külvilággal. Különösen a második felvonás második jelenetében feltűnő, milyen lapos kis kisülést kapunk, amikor végre találkozik Trisztán és Izolda, ellenben az oszlopok is dörögnek, amikor leleplezik őket.

Jogos-e ez az értelmezés? Trisztán és Izolda háromszor vár egymásra nagyon sokat: az első, a második és a harmadik felvonásban. Az elsőben képletesen is, hiszen amikor találkoznak a színen, elbeszélnek egymás mellett, és csak a bájital megivása után találják meg egymáshoz az utat. „– Tristan!” „– Isolde!”, szól a szöveg az ötödik jelenetben. Aztán mit mondanak egymásnak a második felvonásban, amikor annyi idő után (a külső időt véve alapul) meglátják egymást? „– Isolda! Geliebte!” „– Tristan! Geliebter!”. Majd a harmadik felvonás második jelenetében, miután Izolda már szólította szerelmét, de az nem figyelmezett rá: „– Tristan! Geliebter!”, mire Trisztán: „– Isolde! Ah!”, és meghal. Wagner nem rossz emberismerő: nagy várakozás után nem találunk szavakat. Ezért ezeken a helyeken zenével „helyettesíti” azt, amit elmondani nem lehet. Legalábbis ezt az értelmezést adja a legtöbb régi nagy előadás. Thielemann szerelmesei viszont mintha szavak nélkül is értenék egymást (vagy érzelmi fogyatékosok), inkább a nyugalom uralkodik, amikor együtt vannak. Tehát adott egy szerelmespár, akit egymásnak rendelt a sors, akik közt nincs konfliktus azután, hogy kiitták a végzetes kelyhet (előtte Moser és Voigt előadásában is feszültséggel teli Trisztánt és Izoldát hallhattunk), ellentétük tehát csak a külvilággal van. És erre épülne a dráma.

Az opera ettől aztán nekem nem elég szomorú. Például azon a helyen, ahol a vezérmotívum – mely rendszerint egy sforzato fortissimóban kitör, a második felvonás végén azonban elfojtva marad – mondjuk Furtwänglernél sírni valóan szomorú, Thielemann-nál szinte fájdalommentes. Legyünk igazságosak: szép előadás ez, nagyon szép részletekkel, de kissé olyan, mint a David Hockney borítóképe vagy a három lemez: piros, kék, zöld. Szép színek ezek, de a rezignáltság, a reménytelenség, az eleve elrendelt megoldhatatlanság hiányzik az előadásból, helyette van indulat, düh, egymásnak ugrás, illetve a két szerelmes közt simogató gyengédség. Lehet, hogy az egész értelmezés tévedés, és egyszerűen közepesnél valamivel jobb énekesek nyújtanak közepesnél valamivel jobb teljesítményt, ám ennél többre nem képesek. Én mégis – Izoldához hasonlóan – inkább azt hallom szerepformálásukban, és főként Thielemann vezénylésében, amit hallani szeretnék: a 21. század Trisztán és Izoldáját. A lemezkiadásnak ugyanis talán nem célja, de hozadéka, hogy az utókor számára dokumentálja az előadók korát. Úgy látszik, a 21. század Trisztán és Izoldája egy olyan korban készült, amelyben több a külső konfliktusunk, mint a belső, amelyben az igazi tragédiák nem belülről fakadnak. Legalábbis Thielemann szerint.

Richard Wagner: Tristan und Isolde – Moser, Holl, Voigt, Weber, Lang, Nieminen, Roider, Dickie, Sim, Wiener Staatsopernchor, Orchester der Wiener Staatsoper, Christian Thielemann; CD 474 974-2; 3 Compact Discs; Live from the Vienna State Opera

(A szerző az EMI munkatársa)

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.